• “Ami a csövön kijön, a lehető legjobb legyen! – Trio Cocktail esküvői zenekar – INTERJÚ

    interju-eskuvoi-zenekar-Trio-Cocktail-k

    Volt szerencsém együtt szolgálni a Trio Cocktail zenekarral.

    Annyi személyes kiderült a zenekar vezetőjéről, hogy a feleségével együtt énekeltem a Budapesti Akadémiai Kórustársaságban, aki azóta már a Bartók Rádió szerkesztője. Naháát!

    De a fókusz most az esküvőn van, és azon, hogy mit műveltek ők hárman!

    Szögezzük le, nem játszanak mulatóst! (tudnak, tudnának, de nem játszanak)
    Azért, mert a bulizeneirodalomban rengeteg olyan dal fellelhető, amire legalább úgy lehetne rázni a lábakat és csípőt, mint a Kékaszemé-re. Teljesen egyetértek az egyesek szemében túlságosan szigorúnak ható kritériumukkal, tehát ne hívd el őket, ha várhatóan többen is lesznek olyanok, akik szerint a Lakodalomvanamiuccánkban nélkül nem múlhat el lagzi, éppen ezért követelnék a mulatósokat is. 

    Innentől pedig számíts olyan üdítő hangzásra és lelkes, reggelig is éber tekintetekre, ami első hallásra és látásra is meggyőző lesz. Rengeteg zenei csemegét remekül és hitelesen adnak elő, még úgy is, hogy Lacinak bevallottan akcentusos az olasz kiejtése 🙂 Az illúzió így is nagyon megállja a helyét! Nagyon üt!

    Köszönöm a közös munkát és az alábbi interjút, Károly László!

    A végén természetesen szó lesz a ceremóniamester szerepéről is.

    Hubagitar-201512

    üdv, Huba
    a meglepetésdalos ceremóniamester (MDCM)

    Trio-Cocktail-KarolyiLaszlo-Foto-FeczkoKrisztian

    Károlyi László, a Trio Cocktail zenekar vezetője /Fotó: Feczkó Krisztián/

    Milyen régóta jársz esküvőkre szolgáltatóként, mi indított el?

    Kicsit több, mint 20 éve. Apám is zenész volt, az én első emlékeim ahhoz kötődnek, hogy ő különböző hangszereken játszik, tanul otthon magától. Aztán mindet kézbe vettem.

    Mi határozza meg a munkádat, mi(k) a fő irányelve(i)d?

    A zenész társadalom esküvői szolgáltató rétegét sokan lenézik. Mert ők unott arccal bólogatnak 8 órán keresztül, és berúgnak, és/vagy elkésnek. Mikor 17 éves korom körül elkezdtem ezt a szakmát, nagyon tudatosan készültem a buktatók elkerülésére. Sok csúnya életet láttam, nagyon tehetséges és fiatal zenésznél. Az alkoholizmus, a család széthullása, vagy épp a megbízhatatlanság – biztos mindenki ismer ilyet.

    MINDEZT el akartam kerülni, így nagyon hamar (a megyében elsőként) számlaképes, hivatásos előadóművészeti engedéllyel rendelkező szolgáltató lettem. A műsort és az egész szolgáltatásom politikáját igyekeztem úgy felállítani, hogy 20 év után is tudjak örülni annak, hogy ÉN vagyok ott, ahol az a két ember élete egyik legszebb (de a legdrágább) estéjét tölti. És ők MINKET választottak erre. Lehet, hogy sosem látom őket többet, de ők nagyon fognak emlékezni ránk – jó esetben. Nem lehetséges, hogy ne tegyek meg mindent, hogy ez nekik jóízű és szép maradjon. Végig azt tartom szem előtt, hogy ami a csövön kijön, az a lehető legjobb legyen!

    Trio-Cocktail

    Trio Cocktail

    Legemlékezetesebb esküvői munká(i)d:

    2 év alatt Németországban játszottunk 2 esküvőt is – egy család két gyermeke házasodott.
    A lányuk egy orosz fiúhoz ment feleségül, a fiuk pedig egy német lányt vett el. Erős, NAGYON nemzetközi műsor, 4 napos utazással, becsekkolásokkal. Színes, érdekes és nagyon jó érzés is. Ha másodszor is minket választottak.

    Valamint, amikor zenész választott minket zenekarának. Megtisztelő, bensőséges és nagyon jó buli is volt.

    De amint ezeket leírtam, még eszembe jutott vagy 5. 🙂

    Trio-Cocktail-eskuvo

    Trio Cocktail zenekar (foto: Huba mobil)

    Mit javasolsz a jegyespároknak, ha esküvői zenekart keresnek, pl. hogyan döntsenek?

    SZEMÉLYESEN beszéljünk! Személyesen hallgasson meg! Erre mindig van lehetőség. És igény is, gyakran. Akármennyire igyekszem, nem lehet mindenki kedvére tennem egyszerre.
    Nézzék meg pontosan, mit szeretnének, ők maguk! Utána egyeztessenek a családdal. A zenéről, a stílusról, a hangerőről, az elhelyezésről, stb… Kérdezzenek minket is. Kérjenek bátran, akármit. Legfeljebb azt mondom, hogy nem mi vagyunk a megfelelő ember. Minél többet tudok róluk, annál jobban fogom látni, mitől lesz jó az ő esküvőjük.

    A legfontosabb tanácsok, amiket adok: ne aggódjanak – akármi, akárhogy sikerül az úgy lesz jó, és hogy ez az Ő esküvőjük. Érezzék jól magukat és bízzanak bennünk.

    Hogyan látod, van-e szükség ceremóniamesterre/vőfélyre és miért?

    Nem szépen hangzik, de jó szándékkal mondom: az emberek nagy tömegben nagyon ostobán tudnak viselkedni, pláne, ha nem tudják épp mit kell tenni. Erre nagyon jó egy gyakorlott szem és fej, aki jól beszél, tudja kezelni az indulatokat (egy esküvő előtt álló menyasszony gyakran veszélyesebb, mint egy bika :)), és látott már sok ilyet. Objektív, és gondos.
    Szerintem egy jó vőfély/ceremóniamester nagyon sokat tud tenni az este egységességéért. Az időmenedzsment, és a szervezésen túl az egész olajozottsága is múlhat rajta.

    Hogyan segíti a Ti munkátokat egy jó ceremóniamester?

    Nekünk könnyebb, ha tudjuk, mit kell tenni. Ki is tudjuk találni gyakran, de egyszerűbb, ha egy kézben van a teljes kontroll. A levesre, a lufikra, a koszorúslányokra nem tudok figyelni, pedig kéne. Erre jó a együttműködés a vőféllyel.

    trio-cocktail-street-gabor-huba-ceremoniamester

    Trio Cocktail és Street Gábor HUBA ceremóniamester a hajnali záráskor (mobil foto)

    Közös munkátok során hozzájárult-e Huba, hogy munkátokat maximális színvonalon teljesíthessétek az ifjú pár számára, hogyan?

    Az időzítés (pl: “5 perc van még a menyasszony átöltözésééig”)..
    Jó felkonfok, és vicces volt az a meglepetésdal is. Pedig nem szeretem az ilyesmit,
    de ez nem volt gáz. Sőt.

    Jó ötlet ez a dalszerzés, még sosem láttam ilyet.

    Az utolsó szó jogán?

    Egy ilyen megbízás nagyon intim dolog. A zenén és a kaján múlik gyakran az este. MINDENT meg kell nézni, meghallgatni, kipróbálni, megkóstolni. A zenét ugyanúgy.

    És utána bízni a jó választásukban.

    Károlyi László
    zenekarvezető, zongorista, énekes
    Trio Cocktail zenekar

    Ismerd meg az esküvői szolgáltatók közül a kedvenceimet, akiket jó szívvel ajánlok! Nem csak azért, mert jó velük együtt dolgozni, hanem leginkább azért, mert tudom, hogy mindenképpen 100%-osan hozzájárulnak az esküvőd minőségéhez, remek emlékeihez.
    További interjúk itt.

    Köszönöm az interjút!

    udvHubaüdv, Huba
    meglepetésdalos ceremóniamester

Comments are closed.

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás