• Amikor a ceremóniamester fogadó órát tart az esküvőn

    Ceremóniamester fogadóórán (Budapest, Pillanatvadász).

    Ceremóniamester fogadóórán. A kép szándékosan nem vonatkozik a cikkben megidézett esküvőhöz.

    A menyasszony valamiért ódzkodott a menyasszonytánctól.

    Szerintem a pénzért táncolás műfaja nem jött be neki. A vőlegénye előre bevállalta, hogy majd akkor ő letáncolja a kötelezőket a vendégekkel. Rendes srác.

    Az ötlet is jónak tűnt, hiszen ezzel sokkal emlékezetesebb lesz az esküvő az összes többitől, mindenkinek lesz egy külön élménye. Hiszen nem szokott mindenki táncolni a vőlegénnyel, illetve ifjú férjjel.

    A vacsora után előadtam a pár sztorijából írt Hubadúr-dalt, nagy sikere volt, hatalmasakat nevettek rajta az emberek, a pár is. Aztán jött a nyitótánc, majd beindult a buli.

    Ilyenkor szoktam kérni egy tűzforró cafe-latte-t, és a feladatoktól rövid időre felszabadulva a teraszra, udvarra félrehúzódva fel szoktam hívni a feleségem, hogy elmeséljem, milyen volt a szertartás, az ajándékdal, és maga az esküvő menete.

    A küldöttség

    Csevegés közben már látom, hogy az ajtóban egyértelműen rám várva áll valaki. Felismerem a távolból: a menyasszony nővére. Gyorsan elbúcsúzom a feleségemtől, hogy sorry, dolgom van.

    Odalépett hozzám a nővér és kérdezte:
    – Huba, akkor hogy is lesz ez a menyasszonytánccal?
    – Hogy lenne? Ahogyan a pár kérte. – persze már sejtettem, miről van szó.
    – De nem a menyasszonynak kellene táncolni a násznéppel?
    – Ha ő nem szeretné, én nem fogom kényszeríteni. Abban támogatom őket, amit kértek tőlem. Erről szól a megbízásom.

    Ez a ceremóniamester feladata. Őket képviselem.

    És felsorolt még érveket, mindegyikre hasonló volt a válaszom. Majd odébbállt.

    A nagybácsinak adta át a kilincset, én meg rögtönzött fogadóórán éreztem magam a kerti rattan fotelben ülve. Hellyel kínáltam.

    – Huba, akkor hogy is lesz ez a menyasszonytánccal?
    – Ahogyan a menyasszony kérte.

    Kezdődött az előző beszélgetés elölről, csak más tempóban, más habitussal. Egyedül én voltam benne állandó, a menyasszony kérése, és a válaszom.

    Alig ment el, jött még egy koszorúslány. Vele is megtárgyaltuk. Üveges tekintettel képpel távozott mind.

    A buli után jött a tortavágás, az újból belendített buli közben odamentem a süteményekhez, hogy vegyek belőle kóstolót. Akkor szegődött oda mellém az örömanya, „teljesen véletlenül”.

    – Huba, akkor hogy is lesz ez a menyasszonytánccal?
    – Ahogyan a menyasszony kérte. Laci fog táncolni helyette.
    – De hát a hagyomány, ceremóniamester úr…!
    – Asszonyom, gondoljuk át, mit jelent MA a hagyomány:

    1. Ha követnénk a hagyományt, akkor nem ebben az impozáns és lélegzetelállítóan elegáns rendezvényteremben tartanánk a lagzit, hanem sátorban.
    2. Nem michelin-csillagos chef főzött volna ránk patyolat-tiszta konyhában, hanem Marika néni a ház mögött üstben és kemencében.
    3. Nem gasztronómiai különlegességeket fogyasztanánk, hanem nokedlival, főtt krumplival ennénk pörköltet a rántott hús előtt, persze koviubival.
    4. Lett volna kikérés, szülősirató, vonulás végig a falun/városon a szertartások között, nem minden egy helyben szertartásvezetővel.
    5. És lett volna egy valamirevaló rigmusos vőfély, nem pedig egy magamfajta városias, modern ceremóniamester, aki öltönyben, csokornyakkendőben konferál, szervezkedik és még dalt is ír a párról.

    – Milyen hagyományról beszélünk, asszonyom? HA ezek nem voltak, akkor miért ne kérhetné a menyasszony, hogy a saját esküvőjén még valami más is legyen másképpen?
    – Értem, Huba, rendben.

    Úgy éreztem, sikerült megvívni a párért folytatott csatát, és az elfogadás, a beletörődés úrrá lesz a családi ünnepség főszereplőit, a fiatalokat lekicsinylő értetlenségen.

    A menyasszony lenullázva

    Eljött a menyasszonytánc ideje. Előkerült a szép díszdoboz a várható pénzadományok gyűjtésére. Nem, nem vájling, vagy kondér plusz hatalmas fakanál!

    Vintidzs doboz. Illett a dekorációhoz.

    Szépen felvezettem, és elmagyaráztam a helyzetet, nyilván nem nyíltan, hanem valami humoros módon, és biztattam mindenkit arra, hogy éljen a soha vissza nem térő alkalommal: ezúttal a vőlegénnyel táncolhat.

    A menyasszony leült középen egy székre és ő tartotta az ízléses dobozt.

    Jön az örömanya, háta mögé áll, megkocogtatja a vállát, a menyasszony felé fordul. Ő szikrázó szemekkel ránéz, leteteti vele a padlóra a dobozt, és felállítja a lányát.

    És táncolnak. Csakazértis.

    A „fogadó órámon” részt vett küldöttség tagjain kívül a többi vendég tiszteletben tartotta a felnőtt nő kérését.


    üdv, Hubadúr
    ceremóniamester és trubadúr

Comments are closed.

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás