Amikor megáll az idő

Emlékszem, 2015. augusztus 8-án 17:39-kor megállt az idő. Az egybegyűlt tömeg számolt lelkesen: eegy, ketttő, hááá-rom. És rom-ra megállt az idő. Mindenki az ég felé fordította fejét.

Egészen pontosan csak az tartotta tovább a nyakát, akinek a délután 4:30 órai nap az 572 m vastag ózonréteget is túlélő, 49°-ban a Földre érkező fénysugarai nem vakították el a szemét, és nem kellett könnyezve visszakapnia, mintha valami illetéktelen dolgot látott volna meg szemérmetes neveltetése ellenére. Ők hamar feladták néhány szitok kíséretében.

Erzsi mama 93 éves tapasztalatával csendesen megjegyezte, hogy forróbban süt ma a nap, mint a németek – vagy ki tudja ezt annyi év után -, vagy szóval a ruszkik által felrobbantott gázgyár ’44-ben. A rom-ok eltakarításában is segédkezett. Ettől persze nem hallotta a számokat, csak figyelte a többieket, próbálta a szájukról leolvasni az artikulátlan kiabálást. Kedvesen mosolygott, mint amikor a köhögve nevető postás hozza a nyugdíjat és sztorizik neki a kapuban, de a sietésben mindig a kredencen marad a hallókészüléke. A dédunoka a legfontosabb. Szíve csücske, és ezért végtelenül boldog.

A hátsó sorban Pesta a koccintásra kikészített pezsgőt dézsmálja a smaragdtuja-sor árnyékában. Hol érdeklik őt a hagyományok! A csavargyárban dolgozott évekig, amíg le nem százalékolták, mert 4,2-es menetemelkedés helyett a keményebbet állította be a C csarnok déli szárnyában álló 8-as menetvágón, ami a terheléstől úgy öklendezte ki magából a félkésztermékeket, mint Széna téren a Kalasnyikov ’56-ban. Ismerős lett volna neki a hang is, ritmus is, fájdalom is, csak éppen Erzsi mama bújtatta őt a Fillér u. 13. szám alatt, nehogy valami őrültséget csináljon a pesti srácok oldalán. A finom pezsgő harmadik elcsórt pohárnyi buborékjai abba a Párizsba röpítették, ahová végül sose jutott el, de Erzsi mama dédunokája majd onnan ír képeslapot a közelében álló, szemlátomást talpraesett fiatalemberrel.

Béla 10 éve ismeri, teljesen bele van zúgva. A lány is, cimborák is úgy hívják, Mérnökúr. Így egybe. A srác is nagyon egyben van. Nem rég rakták össze. Újra. Rendes fiú. Csak néha töri össze a nagymotort, azt is kicsit. A húsvéti sebe egészen szépen begyógyult, ha balról fotózzák, nem is látszik. A napba nézve megesküdött. Arra, hogy az új házukat teleaggatja majd napkollektorral, napelemekkel, és mennyivel kisebb lábnyomot hagy majd így a Földön. De előbb Párizs. 5*-os hotel, a Diadalív, az Eiffel-torony, és a tequilás chillis kávé valamelyik napsütötte teraszon.

A konyhából kinézett a főszakács, hogy megtudja, „hogy állunk?” Végigmérte pácolt csirkecombokon érlelt tekintetét a fodros szoknyák és oldalt kacéran hasított ruhák alól kivillanó formás borotvált lábakon. „Laci, mehet a tejföl bele!” Súgta be dörgő hangon a küszöbről, hogy ne zavarja meg a pillanatra támadt csendet, mire a társaság rom-ra nyelt is egyet.

A család ügyvédje mellett álló Julika néni értetlenkedve nézett nővérére, „miféle új szokás ez, micsoda majomcirkusz”? A retiküljét remegve szorongatta és a csendes, meghitt pillanatokra tartogatott csörgős celofánba csomagolt cukorkáért kutatott. Már a táska-cipzár érintésére megkezdte nyugtató hömpölygését néhány eredeti foga között a savanyú málna íze.

Jocót a haverok heccelve lökdösték, ő közben pirult. Éget a nap. A rom előtt még mellette állt a karaoke bárban 3 hete felszedett meglehetősen csinos, kézilabdapályán edzett barátnője, próbál helyezkedni. Élvezi a játékot. Kitekintett oldalra, mintha a figura számát várná, a srác óvatosan visszamosolygott, biztatta is, meg nem is. Prof. dr. Jocó – 4 GB ROM-os memóriájú laptopokat lepipálva – a játékelmélet másodfokú parciális differenciálegyenleteit oldogatta fejben, és a valószínűségét latolgatta a még nagyobb égésnek.

A kapu átlépésekor a férfitársaság azonnali elismerését kivívta dekoltázsával Kati és Szintia. A szoláriumban egy üveg Bayles-be fogadtak, hogy ki veszi át a stafétát. Ugyan Szinti erre már nem emlékezett, mert pár szilvát beöntött érkezéskor, amit a helyes pincérfiú olyan szexin és visszautasíthatatlanul kínált. Az még átsuhant az egyre kuszább gondolatai között, hogy ő vele ma este mindenképpen kell beszélni, legalább a telefonszámát nála hagyhassa.

Amint így morfondírozott, eljutott hozzá is a felspannolt tömeg munkáskórusként kiáltott rom-ja és a rossz ütemben elindított ugrás után furcsa koppanást érzett a homlokán. Dekoltázsának elrendezését követően Kata nyomban nyúlt barátnője karjáért, hogy felsegítse a fűből:

– Baszki! Elkaptad a menyasszonyi csokrot. Azt hiszem, kéne keresned valakit…

A fenti írás teljes mértékben kitaláció!
Célom, hogy az esküvőszervezésed ne legyen fárasztó, monoton, 
ezért bízom benne, ki tudsz kapcsolódni az ilyen írásokkal.

Huba