Sidó Diána, a balatoni esküvőszervező – INTERJÚ

interju-eskuvoszervezo-Sido-Diana-k
Sido Diana munka közben – a forgatókönyv az esküvő aznapi Bibliája (fotó: Wendl Péter)

Sidó Dia esküvőszervezővel a Balaton északi partján egy zöldmezős óriás-sátras esküvőn találkoztam először.

T. és B. New Yorkban élnek, onnan elég nehézkes oda-vissza letárgyalni a magyar szolgáltatókkal az infrastruktúrát, az energiaellátást, a cateringet, dekorációt stb.

Telefonon és e-mailen folyt a kommunikáció a párral (egyikőjük magyar, másikuk amerikai), és köztünk is.

Úgy adódott, hogy mindnyájan csak a helyszínen találkoztunk külön-külön is, együtt is.

Eddigi megfigyeléseim alapján gondoltam, hogy majd jobban figyelnem kell, ha az esküvőszervező hölgy ennyire jóhiszemű, kedves és törékeny kinézetű.

Az egész nap folyamán bebizonyosodott, hogy “előítéleteim” teljesen alaptalanok, hiszen olyan határozottan és mindvégig lelkesen kezében tartotta az intéznivalókat, olykor az áramszekrény kulcsát, máskor a pótesernyőt…

Közös lagzinkon volt nagy izgalom: ránk tört a híres balatoni vihar. 2-szer is! Összeült a válságstáb, és aztán az éppen jelenlévő kórussal megmentettük a hangulatot, elkerülve ezzel a pánikot.

Óriási volt az összhang a szolgáltatók (hangosító, zenekar, catering, helyszín tulajdonosa, esküvői sátor építő, dekoros, esküvőszervező, ceremóniamester között), ezt elsősorban Diának köszönhetjük. Meglehet, klassz embereket toborzott össze, olyannyira, hogy a krízisben mindannyian józanul tudtunk tovább gondolkodni és tenni az esküvő és a jelenlévők biztonsága érdekében.

 

Köszönöm a közös munkát és az alábbi interjút! 

A végén természetesen szó lesz a ceremóniamester feladatáról is.

kali-wedding-ukulele-band
Ukulele zenekar fogadta és kísérte az ifjú párt (Fotó: Stiller Ákos)

üdv, Huba
a meglepetésdalos ceremóniamester (MDCM)

Milyen régóta jársz esküvőkre, mi indított el?

2010-től egy balatoni szállodában dolgoztam, és egyik nap a főnököm telefonált, hogy nem ér oda az esküvős megbeszélésére… Aztán végül mindet „megörököltem”.

Nagyon megszerettem az évek során, kiváló kis csapattal dolgozhattam együtt. Kezdetekkor a vendéglátás és szállás részleteit egyeztettem a párokkal, majd a nagy nap előtt minden szolgáltató nálam futott össze. Sok olyan kérés-kérdés merült fel, amelyek az „esküvői helyszín” feladatköreihez nem igazán tartoztak (volna) – de persze mindent a vendégért! 🙂

A szolgáltatók oldaláról is ez volt a visszaigazolás, például amikor „a ceremóniamester kér be ajánlatot a párnak helyszínre vonatkozóan, illetve az éppen tevékenykedő dekoratőrt kérdezik meg hol is lesz a zenekar”. (Gondolom sokaknak ez ismerős.)

Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy igenis nélkülözhetetlen az esküvőszervező egy ilyen fontos esemény kapcsán. A több éves tapasztalatomon alapulva saját vállalkozásként hoztam létre az „Esküdni mernék”-et, valamint a 2015. évben a „Káli Wedding”-et.

eskuvo-catering-schieszl-vendeglo
Általában az esküvőszervező szerződteti le a cateringet is (Schieszl Vendéglő, Fotó: Stiller Ákos)

 

Mi határozza meg a munkádat, mi(k) a fő irányelve(i)d?

Ezt a megtisztelő feladatot csakis alázattal, szakmai szeretettel és egy összehangolt, megbízható csapattal lehet tökéletesen teljesíteni. Arra törekszem, hogy a pár elképzeléseit valósítsam meg és személyiségükhöz illő szolgáltatókat ajánljak nekik.

A kezdetekkor ez a legnagyobb kihívás, mert még én sem ismerem a párt, csak egy megérzésem van róluk. Aztán az emberi tényező, stílus, valamint a ráfordított összeg figyelembe vételével közösen kiválasztjuk a számukra megfelelő szolgáltatókat.

 

Legemlékezetesebb esküvők?

Hármat is említenék, az egyik elhivatottsággal kapcsolatos, a második személyes, a harmadikon ma már mosolygok, de ott nem nevettem…

Ők és én:

Kezdetekkor nagy távolságot éreztem a budapesti és balatoni esküvőket tekintve – nem arra a 200 km-re gondolok. Olvasgattam cikkeket, blogokat a nagyokról, a magyarországi, de külföldön is jártas „top” esküvői szolgáltatókról… majd 2-3 esküvő kapcsán volt szerencsém velük dolgozni az akkori munkahelyemen. Kedvesen jeleztem feléjük, hogy nagy rajongójuk vagyok és meglepődtem, hogy meglepődtek lelkesedésemen. Szerénység és szakmai profizmus jellemezte őket, azt hiszem akkor váltak igazán példaképpé.

Te megcsináltad a házit? Miért volt? …jah nem, ez az esküvőd!

A legemlékezetesebb pillanatok azok, amikor régi iskolás és egyetemi barátok bíznak meg esküvőjük szervezésével. Mindig elérzékenyülök a szertartásoknál, de itt nem csak arra a szervezéssel eltöltött hónapokra gondolok vissza, hanem közös emlékeinkre, vicces jelenetekre, osztálykirándulásokra és szülinapi bulikra… 🙂

A torta:

Amint tudjuk, minden esküvőnél előfordul egy-egy hiba, amelyet szolgáltatóként megpróbálunk a pár észrevétele nélkül megoldani. A vacsora kezdetekor jelezte az egyik felszolgáló, hogy van egy kis gond, a menyasszonyi torta „összecsúszott”. Kénytelen voltam jelezni a ceremóniamesternek, valamint a vőlegénynek, hogy kicsit később érkezik a torta… vagy sajnos lehet, hogy nem érkezik.

Azonnal telefonáltam a cukrásznak, aki nagyon rövid idő alatt odaért. Újat két óra alatt már nem tudott készíteni, ezért mentették, ami menthető. Az egyébként is pöttyös torta egy kicsit megnyerőbb stílusban pompázott a tűzijáték alatt, viszont a legjobban mi annak örültünk, hogy menyasszony ebből semmit sem vett észre. Szebb lett, mint új korában. 🙂

 

Sido-Diana-jegyes-fotozason-Schumy-Csaba-Photography
Sidó Diana esküvőszervező a párral jegyesfotózáson (fotó: Schumy Csaba)

Mit javasolsz a jegyespároknak, ha esküvőszervezőt pl. hogyan döntsenek?

Azt gondolom, érzik a párok, ha jó kezekben vannak. Nagyon fontos a szimpátia és a bizalom, mert 6-9 hónapig, vagy akár egy évig mi kísérjük őket. Kikérik a véleményünket, tanácsot kérnek, őszinte válaszokat várnak, valamint korrekt kommunikációt a szolgáltatók felé.

Számomra a legjobb visszaigazolása az szokott lenni, amikor az esküvő napján már rokonukként üdvözölnek a családtagok, illetve amikor a párok jelzik, hogy ne nagyon köszönjek el tőlük, mert hamarosan találkozunk egy olyan esküvőn ahol ők vendéggént vesznek majd részt.

Hogyan látod, van-e szükség ceremóniamesterre/vőfélyre és miért?

Igen! Az esküvőszervező feladata, hogy észrevétlenül a háttérben mindent előkészítsen és néhány lépéssel mindenki előtt járjon.

Szükség van egy olyan személyre, aki a „fronton” a párral, a násznéppel, a szolgáltatókkal együtt él, közli az információkat és megteremti az esküvő hangulatát.

Sido-Diana-Schieszl-Konrad-Street-Gabor-Huba-ceremoniamester
Esküvői szolgáltatók szelfije a vihar után (jobbról balra): Schieszl Konrád étteremvezető, Sidó Diána esküvőszervező, Street Gábor Huba ceremóniamester

Például te is mindig jelen voltál, az esküvővel együtt éltél. Sosem fogom elfelejteni, hogy amikor a sátras esküvőnkön, a tomboló vihar közepén, villámlások és széllökések közepette, közölte a zenekar, hogy ők most kicsit „szünetelnének”… Te felkaptad a gitárod és énekeltél a vőlegény barátaival, a vendégek pedig táncra perdültek. A kórussal megmentetted a bulit, remélem, tudsz róla!

Tetszik az ötletes megkülönböztetésed – a meglepetésdal – a többi ceremóniamestertől. Csak annyit javasolnék, hogy maradj ilyen dalolászós, vidám, kreatív és odaadó!

 

Sidó Diána
esküvőszervező
Esküdni Mernék
Káli Wedding

Fotók: Stiller Ákos

 

Ismerd meg az esküvői szolgáltatók közül a kedvenceimet, akiket jó szívvel ajánlok! Nem csak azért, mert jó velük együtt dolgozni, hanem leginkább azért, mert tudom, hogy mindenképpen 100%-osan hozzájárulnak az esküvőd minőségéhez, remek emlékeihez.
További interjúk itt.

Esküvői zenekar témában még itt olvashatsz.

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balatoni esküvő tippek #1: Tengernyi ötlet kontra hagyomány

Balaton-street-gabor-huba-ceremoniamester
Ceremóniamester a Magyar Tengeren

Bármerre jársz most, esküvőre találsz, nem igaz? A csapból is az folyik már. Egy egész tengert is megtölt lassan.

Tudod, a Balaton is pont így keletkezett. A Magyar Tenger. Igaz, egyetlen folyó táplálja, nem úgy, mint az esküvőd!

[A Balatonon nyaraltam egy jót, feltöltődtem az esküvőkre,
és megfigyeltem, mit üzen Neked, ha most vágsz bele az esküvőszervezésbe, vagy már benne vagy nyakig.]

 

Az esküvőt illetően számos helyről jönnek az ötletek:
– szokások, hagyományok,
– korábbi esküvők jó, vagy rossz tapasztalatai,
– saját ötletek, vágyak,
– párod támogató ötletei,
– szüleid, anyós olykor praktikus olykor vészjósló észrevételei,
– esküvői szolgáltatók – remélhetőleg pár-orientált – javaslatai,
– fórumok, kiállítások, internet, tippek, ötletek gyűjteménye/könyve…

Sokan közülük hivatkoznak arra, hogy ez a HAGYOMÁNY.

“Így szoktuk, így kell, ez a szokás….”

De gondolj csak bele, mióta hagyomány? 5 éve, 10 éve, 40-100-300 éve? Tudjuk-e valamiről, vajon mióta visszatérő eleme az esküvőknek, azaz mióta tekintjük hagyományosnak?

Tájegységenként, sőt családonként mást jelent a hagyomány. Vajon az egy falura jellemző zárt közösségek szigorú esküvői hagyományait maradéktalanul be tudod tartani?

El kell fogadnod, hogy nem felelhetsz meg MINDENKI ilyen elvárásának, a néprajzi lexikonnak, meg a trendi esküvői magazinoknak egy időben.

Szerintem olvasd el újra az előző mondatot, és fel fog szabadítani a korlátaidtól, muníciót ad a kétkedőkkel, kéretlen ötletelőkkel folytatott beszélgetéseidben, ne adj isten, vérre menő vitáidban!

Ha még nem nézted meg a videósorozat 1. részét, akkor kattints rá most!

A partvonalon állók képzelet-beli esküvője

A Balaton partja lélegzet elállítóan gyönyörű. Minden pillanatban. Az egységes zöldes-kékes víz, a Badacsony összetéveszthetetlen formája, a parti fények mind-mind elvarázsolják a parton sétálót.

Az esküvőd partvonalát nem mindig látod ilyen gyönyörűnek. Néha olyanok és olyat szólnak (be) az elképzeléseidről, hogy a lélegzeted azért eláll.

Ha nem állsz a sarkadra, anyósod, vagy akár az édesanyád személyesen képes megkeseríteni az esküvői készülődést, hiába édesvizű a Balaton!

Mégis ki és miért szól bele? Mire jók azok az esküvő tippek?

Általában csak mi érezzük “beleszólásnak”, hiszen szüleink kis gyermeke maradunk, amíg élnek.

Megesik, hogy valóban hasznos tanáccsal lát(na) el, remek tipp, ötlet lehet(ne) az esküvőhöz, mégis automatikusan piszkálásnak, kioktatásnak vesszük. Érdemes átgondolni a helyzetet, kiszűrni a jó szándékú lényeget.

Persze sok bosszantó esetben a szülők akarata igyekszik, hogy akár az ő saját lagzijuk hibáját javítsák ki gyermekeiével. Az ő képzeletükben erősebben él a tökéletes esküvő képe. Ez természetese, hiszen nekik már van benne tapasztalatuk!

Ne hagyd, hogy akkora vihar kerekedjék egy ilyen vitából, mint ami a Balatonon képes kialakulni pillanatok alatt! Próbáljatok mindig a vita medrében maradni. Ne vágd leendő anyósod fejéhez, hogy ő hol ronthatta el, meg hogy ne féltse tőled az ő kicsi fiacskáját.

Ha nem tudsz normálisan szólni hozzá, akkor inkább tartsd későbbre a mondandódat!

Észrevetted te is, hogy az esküvők szervezéséhez talán még többen értenek, mint a focihoz?

Különös, eddig sose hallottál a környezetedben róla, most meg szinte
mindenkinek határozott elképzelése van a parton, merre irányítsad esküvőd vitorláshajóját.

Itt az ellenszer:

Fogd fel úgy, hogy a távolság miatt alig hallani, és így mindegyikre visszajelezheted, hogy “OK, rendben”. Ettől ők megnyugszanak kicsit, és haladhatsz tovább. Mire beérsz a boldogság kikötőjébe, könnyes szemmel várnak téged.

És büszkék lesznek rád, rátok.

Tudom, látom: a vége mindig ez lesz. A szülők meghatódva néznek gyermekeik boldogságára.

Ceremóniamesterként elárulom, hogy hétről-hétre van egy olyan vendég, aki beszól nekem, hogy “fiatalember, azt nem úgy kell!” Valószínűleg ők nehezítették a ti készülődéseiteket is. Együtt érzek ilyenkor veletek. Képzeld el, hová futna ki az esküvővel megrakott hajó, ha ez alapján folyton változtatnék a gépház-utasításokon!

Drukkolok Nektek, hogy az esküvői tippek között eligazodjatok, és a nektek megfelelelő ötleteket beépíthessétek.
Boldog készülődést!

Nézd meg a balatoni esküvői tippek videósorozat többi részét is!

 

üdv, Huba
meglepetésdalos ceremóniamester

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás