Szabó Adrián esküvői fotós – INTERJÚ

Szabó Adrián esküvői fotós

Szabó Adrián esküvői fotóssal egy volt kollégám révén találkoztam, akinek a testvére kért fel, hogy vezessem az esküvőjüket. Hálás vagyok ennek a régi munkakapcsolatnak és a kedves ajánlásának.

Az esküvők előtt minden szolgáltatónál (helyszín, fotós, filmes) be szoktam jelentkezni, hogy már ismerősként köszöntsük egymást, ha addig még nem találkoztunk volna.

A kérdéses esküvő előtt ez valamiért nem történt meg, sajnos a forgatókönyv sem jutott el Adriánhoz. Még az is lehet, hogy az én mulasztásomból, nem tudom.

Viszont amint elkezdődött a közös munka az esküvőn, minden a helyére állt, nem volt több kétely, kérdés, olajozottan együtt tudtunk dolgozni, és mindent át tudtunk beszélni.  Úgy értettük egymást, mintha évek óta rengeteg közös esküvőn dolgoztunk volna együtt.

A minap jelent meg a blogján “Ha most kezdeném az esküvőm szervezni” c. írása, ami remekül összefoglalja a végigfotózott több mint 100 esküvőjén szerzett tapasztalatait. Olvasd el azt is, mert hasznos lesz számodra!

Adrián továbbá esküvői magazin szakértő partnere is, meglehet, találkoztál már cikkeivel.

Köszönöm a közös munkát és az alábbi interjút! 

üdv, Huba

A végén természetesen szó lesz a ceremóniamester feladatáról is.

Esküvői fotózás a Bazilikánál
Esküvői fotózás a Bazilikánál

Milyen régóta jársz esküvőkre/veszel részt szolgáltatóként, mi indított el?

Mindig embereket fényképeztem, de a saját esküvőm után kaptam igazán kedvet az esküvők fényképezéséhez, ez már hét éve volt, azóta már több mint 100 esküvőn voltam fotós.

Mi határozza meg a munkádat, mi(k) a fő irányelve(i)d?

Az esküvővel kapcsolatosan mindenféle hasznos információval próbálom segíteni a párokat a szervezésre vonatkozóan is, mert az esküvő szervezettsége látszódni fog a fotókon is (de csak az esküvő előtt, az esküvő napján már csak fényképezek).

Úgy gondolom, hogy eleve olyan párok választanak a fotósuknak, akikkel megvan a közös szimpátia, az esküvő napján ez nagyon fontos lesz. A megbeszéltek és a szerződésben foglaltak alapján pontosan teljesítek és a lehetőségekhez képest a legtöbb jó képet próbálom meg elkészíteni.

A legfontosabb irányelvem az, hogy a jól elvégzett munka újat hoz, éppen ezért minden esküvőt a legjobb tudásom szerint fényképezek és a képeket is úgy dolgozom fel.

Dübörög az esküvő
Dübörög az esküvő

Melyik esküvőre emlékszel vissza a legszívesebben?

A 2016-os évben a legemlékezetesebb esküvő egy kétnapos esküvő volt. Az esküvő pénteken kezdődött Budapesten a Bazilikában, majd szombaton folytatódott Villányban a Bock Pincészetben.

Szuper volt a szervezés és mindenki hatalmasat bulizott, de a legjobb rész az volt, amikor a polgári szertartásra a menyasszony szaxofonozva jött be, csodásan játszott, vagy akkor mindenki úgy érezte, mert potyogtak a könnyek rendesen.

    

Mit javasolsz a jegyespároknak, ha esküvői fotóst keresnek, pl. hogyan döntsenek?

Először az ismeretségi körükben érdeklődjenek, hogy kinek milyen volt az esküvője, ki milyen szolgáltatót tud ajánlani. Szerencsés a pár, ha az esküvője előtt más sok esküvőn volt, mint vendég, de ez nem azt jelenti, hogy pont jó esküvőket láttak. Minden képen szétnéznék a helyükben az interneten is és elmennék a legnagyobb Budapesti Esküvő kiállításokra is.

Kreatív fotózás a pincében
Kreatív fotózás a pincében

Hogyan látod, van-e szükség ceremóniamesterre/vőfélyre és miért?

Azt gondolom, hogy már 20 főtől célszerű valaki, aki irányítja az eseményeket – embereket. Egy példa: 6 fiatal iszogat egy házibulin, de el kéne induljanak egy klubba, hogy ott folytassák tovább a bulizást, persze mindenki máshová akar menni, mind addig, amíg nincs egy valaki aki kezébe nem veszi az irányítást.

Az esküvőkön ha egy külsős ember irányít, akkor megmarad a családi béke és mindenki azt csinálja amit az az ember mond és az mindegy, hogy vőfély, vagy ceremóniamester. Ha van egy Ceremóniamester, aki az esküvőt irányítja, akkor a párnak és a rokonságnak csak élveznie kell az esküvőt.
A lakodalomban fontos, hogy legyenek este programok.

Hogyan segíti a Te munkádat egy jó ceremóniamester?

Fontos a JÓ jelző. Ha van egy jó ceremóniamester az esküvőn, akkor csak azt veszitek észre, hogy semmit se vesztek észre, mert nincs gond, vagy ha van is probléma, akkor azt úgy megoldja a Ceremóniamester, hogy Ti semmit se vesztek abból észre.

A közös esküvőn készült az elmaradhatatlan gitáros kép a párral és ceremóniamesterrel
A közös esküvőn készült az elmaradhatatlan gitáros kép a párral

Közös munkánk során hozzájárultam-e, hogy munkádat maximális színvonalon teljesíthesd az ifjú pár számára, hogyan?

Folyamatosan egyeztettünk, hol legyen a csoportkép, hogy legyen a csokordobás, merre legyen a torta vágás… ezek az egyeztetések fontosak. A csoportképeknél jó, ha a Ceremóniamester mondja, hogy ki kivel álljon párba, mert ezt a párral már korábban egyeztetted és ez így is volt. (Kellemetlen lehet az, amikor a fotós mondja: és akkor most jöjjenek a férj szülei egy csoportképre, de már nem élnek…)

Eddig még csak egy esküvőn dolgoztunk együtt, így az ott szerzett tapasztalatok alapján a következőket gondolom:

Jó veled együtt dolgozni, mert megvan a kommunikáció. Nincsenek sztár allűrjeid, pedig biztosan nagyon sok esküvőn dolgoztál már és nagyon profi szolgáltatókkal együtt. Van kellő mértékű kiállásod, tudsz értelmesen beszélni, akár angolul is! Nem szerepelsz fölöslegesen.

 

Szabó Adrián
esküvői fotós
Adrián Fotó

Ismerd meg az esküvői szolgáltatók közül a kedvenceimet, akiket jó szívvel ajánlok! Nem csak azért, mert jó velük együtt dolgozni, hanem leginkább azért, mert tudom, hogy mindenképpen 100%-osan hozzájárulnak az esküvőd minőségéhez, remek emlékeihez.
További interjúk itt.

Esküvői fotózás témában még itt olvashatsz.

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Esküvői torta mérete, szállítása, időzítése…

Esküvői torta - Vintage

Bárki bármit mond, az esküvői torta az est egyik fénypontja. Itt megtudhatod, mi a szerepe, mikorra érdemes időzíteni, mi alapján válaszd ki az ízeket, hány szeletes legyen, hogyan szállítsuk, milyen díszeket tegyünk rá…

 

Hányszor hallottuk már: “mikor jön a torta, mert azt még megvárnánk?” “A gyerekek miatt kérdezem, vagy azért azt még megkóstolnám…”

 

Az esküvői torta szerepe

Meglepő lesz, amit mondok, de ez is a szexről szól. Az édességben rejlő cukor biztatást ad a párnak, afrodiziákumként működjön közre a sikeres nászéjszakán. Ez volt az elképzelés, vágy és egyben elvárás is.

Napjainkban ez a jelentésdömping is megváltozott. Leginkább azért, mert nem jut idő a nászéjszakára 😉

Ma ugyanúgy hozzátartozik a az esküvői torta az ünnepléshez, mint bármely születésnapon, vagy családi-baráti összejövetelen.

Emeli az ünnep fényét, központosítja a figyelmet, osztozunk a közös élményben – amennyiben mi is kapunk a tortából legalább egy szeletet.

A torta időzítése

Az esküvői party szűkre szabott, 5-6 órás időkeretébe kell besűríteni a vacsorát, aprósüteményeket, tortát és az éjféli menüt, ami jellemzően káposzta+sültek.

Gondolj bele, hogy hétköznap mit bírnál ezek közül szinte egymás után letolni a torkodba.

Elég masszív Update, nem igaz?

Éppen ezért az esküvői torta akkor jön időben, amikor elég távol van a vacsorától és az éjféli menütől. Tehát igazságosan valahol félúton.

Előtte elfér egy kis táncos mulatság, utána pedig valami játékos program, vagy a menyasszonytánc – attól függően, mennyi idő ment el a korábbi programokkal.

Az esküvői torta ízesítése

A legnagyobb sláger, ami minden esküvőn felüti fejét, az a csokoládé. Nem mérvadó, hogy én személy szerint nem rajongok érte, de az valahogy mindig elfogy.

Ezen túl a menyasszonyaim sokszor válogatnak be az esküvői torta ízei közé valami gyümölcs+joghurt kombót, ezen felül pedig eszterházi, trüffel, 3-csokis, diós, pisztáciás torták kellették magukat a legutóbbi esküvőkön.

Az összeállításban talán segítenek ezek a szempontok:

  • 1 emelet, amit mindenki szeret, bárki megeszik
  • 1 emelet exotikus, érdekes
  • 1 emelet, amit ti szerettek a legjobban

A cukrász fogja tudni, melyiket lehet alulra rakni, melyiket fölülre, és így bizony ki is adódik mindegyikből a mennyiség.

Esküvői torta rengeteg gyümölccsel
Esküvői torta rengeteg gyümölccsel

Egy a lényeges: ne legyen geil, ne legyen túl édes. És legyetek tekintettel a valamilyen ételallergiás vendégetekre is, akár egy kisebb kivitelű tortával kedveskedhettek neki. Nektek nem túl nagy ráfordítás, neki egy hatalmas tisztelet és odafigyelés, amit ezerszeresen fog meghálálni és emlegetni.

A torta szállítása, tárolása

A legtöbb esküvő az év legmelegebb időszakára esik, tehát a torta hűtése, körültekintő szállítása elengedhetetlen.

Nem minden jármű képes úgy elszállítani a tortát, hogy az ne rogyjon meg, ne olvadjon meg, kinézete ne csorbuljon.

A legjobb, ha a cukrászdát magát kéred meg a kiszállításra. Hidd el, megéri a ráfordítás: ők a saját terméküket a lehető legnagyobb óvatossággal és szakértelemmel fogják szállítani.

Egyeztesd le a helyszínnel, mikor érkezik a torta, és ki fogja átvenni. Add át neki az infót, pontosan mit kell átvenni.

És tudd meg azt is, hol fogják eltárolni az esküvői tortát, amíg tálalásra nem kerül. Lehetőleg húsok, savanyúság közelébe, vele egy szűk légtérbe ne kerüljön, így az is elkerülhető lesz, hogy más ételek “szagát” átvegye az édességek királynője.

Torta kiegészítők

Minden páromnak, így neked is azt javaslom,, hogy az esküvői torta legyen olyan, ahogyan megálmodtad, és legyen rátok jellemző.

Ha

  • párod szereti a focit, jelenjen meg rajta egy kis labda, vagy ő mint labdarúgó,
  • szerettek horgászni, akkor formáztassátok meg magatokat horgászbottal,
  • szerettek kirándulni, díszítse tortátokat az erdő valamelyik levélmintája, vagy hegyvonulat,
  • ha LEGO a mániája valamelyikőtöknek, akkor álljon a tortán LEGO-házaspár,
  • ha Star Wars-fanok vagytok, legyen olyan témájú stb.

Szerencsére a mai cukrászat ott tart, hogy bármit meg tudnak formázni, nem is jelentős pluszköltségen, tehát igazi személyiséget, személyességet tudtok csempészni akármilyen tortára.

Ha szeretnél tűzijátékot, az inkább 3 percesnél kezdődjön, legyen elég idő betolni, megcsodálni, fotózni.

Személy szerint nem javaslom az olyan tortadíszeket, amelyek a páron belüli szívatást, menekülést jelenítik meg. Hiszen ti vagytok a legboldogabb pár, miért kódolnátok ilyen marhaságot az életetekbe. Önbeteljesítő karikatúrának nem hiszem, hogy helye van az esküvőn.

Ábrázoljátok inkább magatokat/egymást a közös hobbival, vagy saját személyiségeiteknek megfelelően, vagy sehogy.

Hidd el, nem a prüdség beszél belőlem, hanem a szimbólumok üzenetéről írok itt. Legyen minden előremutató, vagy a szerelmeteket, boldogságotokat jellemző. Nem kell megijedni: a nyálas-romantikustól még órákra vagytok így is.

Az esküvői tortadíszekről itt olvashatsz még.

Az est fénypontja: az esküvői torta fogadása

Érdemes a vendégeket körbe állítani, titeket pedig úgy, hogy a hátatok mögött szép legyen a látvány, tehát ne csupasz fal, ne a tánctéren hagyott falikép, hanem esküvőre emlékeztető milliő.

HA tűzijátékot szúrtak – nyilván ferdén, hogy ne hulljon a tortára a “hamu” – a tortába, akkor sötétben várjátok, ha elaludtak a szikrák, akkor érdemes felkapcsolni a villanyt is.

Nem árt, ha örömteli ábrázattal fogadjátok a tortát, és az se baj, ha rögtön nem látjátok minden oldalról: szakítsatok időt körbejárni, megszemlélni, hiszen a tietek.

A torta fotózása közben bátran csókoljátok meg egymást, mint augusztus 20-án a központi tűzijáték fénytüneményei alatt. Éljétek meg ezeket a pillanatokat is boldogan.

A torta behozatalára válassz vidám, vagy elegáns zenét. Csak ne a Jajj, de jó a habos süteményt…! A cikkben leírom, miért ne.

 

A torta felszeletelése, kiosztása

Az első szeletelést ti fogjátok elvégezni mint friss házasságotok első közös tevékenységét. Ezt a vőfély/ceremóniamester fogja felvezetni és kommentálni, minden bizonnyal.

Azután javaslom a következő első szeleteket a szülőknek, nagyszülőknek felajánlani, majd minden vendégnek.

Innentől a szeletelést átvehetik a felszolgálók, szakavatott módon tudják pont annyi részre elosztani a tortát úgy, hogy mindenkinek jusson, sőt repetázni is lehessen belőle.

Lehet azt is, hogy a levágott szeleteket a felszolgálók kiviszik a leültetett vendégeknek, vagy megvárják a maguk szeletét, és személyesen kérik el a felszolgálóktól.

Esküvői torta szeletelése
Esküvői torta szeletelése

Hány szeletes legyen az esküvői torta végül?

Abból induljunk ki, hogy mindenkiben van egy ilyen gondolat: “sokat ettem, de na jó, a tortát még megkóstolom”.

Emlegetnek olyat, hogy a létszám 90%-nak megfelelő szeletű legyen a torta. Igazából nem jelentős különbség. Van olyan társaság, ahol elfogy, van, ahol marad, amit el tudnak csomagolni.

 

Lehet, hogy a torta formája, mérete múlik azon, hogy végül hány szeletesre “méretezik”. Így megesik, hogy jobban néz ki hatalmasnak. A felvállaltan kis torták pedig leginkább  a látványról, eleganciáról, különlegességről szólnak.

Íme néhány cukrászda, akik kiváló esküvői tortákat készítenek

Ne feledd, nem csak esküvői tortát készítenek, hanem lakodalmas, vagy ünnepi süteményeket, muffinokat, sütikülönlegességeket, candy bart is készítenek egyesek. Érdemes rákérdezni.

  • Daubner Cukrászda
  • Cupcake Tortaműhely
  • Hóvirág Cukrászda, Békéscsaba

Fotó: Páli Szilveszter

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Menyecske ruha – Milyen színű legyen?

A menyecske ruha hagyományos színe a piros, a vérpiros. Mi a jelentése, kötelező-e ma is a piros, mikor lehet felvenni. Erre kapsz választ itt!

 

Menyecske ruha – a piros szín eredete

A régi világban az alkalmazott színeket az életből, a környező világból vették, minden színnek külön eredete, jelentése volt.

A legjobban a zászlók születésénél, evolúciójánál érhető ez tetten, ahol pl. a kék az eget/folyót/tengert, a sárga a napfényt, a zöld a gyepet/füvet (“az a jó ződ gyep!”), a piros a vért jelenti többnyire.

A népviseletek ugyanígy magukba szívták és generációkról-generációkra örökítették a szimbolikát: virágok, formák, színek.

Menyecske ruha klasszikusan piros (Kriszti és Boti, Göd)
Menyecske ruha klasszikusan piros (Kriszti és Boti, Göd)

Az esküvőre az adott tájegységre jellemző ünnepi ruhába bújt a menyasszony, és a többnapos lagzi meghatározott rendjének megfelelően az ifjú férj és ara elhálhatta az első közös éjszakát.

A menyasszony/menyecske és az őt férjhez adó család legféltettebb kincse a lány ártatlansága volt. Ezt hivatott igazolni, hogy a nászéjszakát követően a lepedőt mint indikátort, lakmuszpapírt be kellett mutatni a hagyomány szerint felelős embernek (volt ahol az örömapának, volt ahol az örömanyának, volt hogy mindkét családnak, vagy csak a fiú családjának).

Így vált a leányból asszony egyetlen éjszaka alatt.

Aztán persze jöttek ám a találékony trükközések, ha a menyecske az ártatlanságát már korábban elszórta, akkor Csipkerózsika módjára megszúrták magukat tűvel, és azzal vérezték össze a lepedőt.

Visszatérve a zászlók színére megállapítható, hogy a menyecske ruha piros színe nem csak a vér, hanem a szív, tehát szerelem és a hűség jelképe is.

Pöttyös menyecske ruha (Dóri és Imi)
Pöttyös menyecske ruha (Dóri és Imi)

Menyecske ruha – mikor lehet átvenni?

Hagyomány szerint a menyecske ruha az átváltozás jelképe. Éjfélre befejezve a menyasszonytáncot és esetleg a gyertyafény-táncot elbúcsúztatjuk a menyasszonyt és vőlegényt.

Ekkor átöltöznek, kicsit felfrissülnek, és a menyecske ruha pompájában folytatódhat a buli.

Van, aki ilyenkor számolja meg a menyasszonypénzt – nem javaslom! Milyen ábrázattal jössz vissza, ha kevésnek tartod?? És különben is sok idő telik el vele, addig a vendégek elunják magukat nélkületek. Rátok kíváncsiak, nem másra.

Megesik, hogy a menyasszonyi ruha olyan meleg és nehéz, hogy már éjfél előtt lekívánkozik a menyasszonyról. Ilyenkor – a megfelelő kommunikáció mellett – hamarabb is elmehetnek átöltözni, hogy a könnyedebb, lengébb menyecske ruha segítse az ifjú arát a felhőtlen szórakozásban.

Ma, amikor tényleg az a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát, miért ne könnyíthetne öltözetén maga a főszereplő is? Ceremóniamesterként igenis támogatom, hogy vegye át mielőbb a menyecske ruhát, ha szeretné.

 

Menyecske ruha - türkiz
Menyecske ruha – türkiz (Andy a levegőben)

 

Menyecske ruha – a kék, sárga, türkiz az új piros

Az esküvői hagyományok kötelező érvényének feloldódásával egyre többen szakítanak a régi bevált, örökített megoldásokkal.

Az esküvőbe becsempészik a saját egyéniségüket, színvilágukat a párok.

Egységes színvilág jellemzi a meghívót, a dekorációt, a virágokat és így a menyecske ruhát is.

Válassz tehát bátran olyan színt, hogy igazán jól álljon rajtad!

Lehet pöttyös, lehet sima, kék, sárga, bármilyen.

A legfontosabb, hogy legyen kényelmes, mert abban fogsz reggelig táncolni.

 

Menyecske ruha - bordó (Timi és Misi)
Menyecske ruha – bordó (Timi és Misi)

 

Fotó: Bella Ferenc, Kiss Ákos, Békési Imre

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Esküvők a hosszú hétvégéken, dolgozós szombatokon

2018-ban 9 hosszú hétvége vár ránk az ünnepnapoknak és a kiadott pihenőnapoknak köszönhetően.

Aki ezekre a hétvégékre időzítette az esküvőjét, annak számolnia kell az egymásutániságból eredő fáradtsággal, frissességkopással.

Mire gondolok?

A hétfői, keddi ünnepnapokkal vasárnapra is ki lehet tűzni az esküvőt, mert lesz utána lehetőség kipihenni.

De még hétfőre is lehet tenni, ha a kedd ünnepnap lesz.

Azok az esküvőhelyszínek, amelyek nincsenek felkészülve kapacitással (az elvándorlás miatt ez könnyen megesik), kénytelenek lesznek többet dolgoztatni az egyre fáradtabb munkatársakat.

Bár nekik is ünnepnapjuk, munkaszüneti napjuk volna, a lekötött megbízás különleges munkarendet igényel a szolgáltatói szektortól.

A hivatalos munkarend 2018-ban elég sok változatosságot és rendhagyó esküvői napokat tesz lehetővé.

Ha tehetitek, időben kérdezzetek rá, hogyan fogják győzni az esküvőket, s megoldani a hosszú hétvégék jelentős terhelését!

A vendégeiteket pedig arra is fel kell készítenetek, hogy ha áthelyezett munkanapon, tehát dolgozós szombaton lesz az esküvőtök, szabadságot kell kivenniük. Hívjátok fel a figyelmüket, kár lenne nélkülözni őket egy ilyen bagatell adminisztrációs késedelem miatt. (Szerencsére nyári szombatot nem érint a ledolgozás!)

Illetve számoljatok azzal, hogy a lehetőségen kapva lelépnek nyaralni az esküvőtök helyett. Ha ennek tudatában adjátok át a meghívót, és nyomatékosítjátok a kéréseteket, akkor nagyobb eséllyel döntenek mellettetek.

Az egybefüggő hosszú hétvégék sorát itt tudod megnézni: Szünnapok 2018.

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Esküvői torta legfontosabb tudnivalók

esküvői torta

Esküvői torta a sütemények királynője. Varázslatosan csodálatos, ízletes, elegáns, exkluzív. Milyen legyen, hogyan válassz? Ebben segítek most.

1. Esküvői torta – az időszámítás előtt

Őrület, hogy ez a hagyomány milyen régi.  Krisztus előtt 324-ben, amikor Nagy Sándor Szúza városában (Perzsia) megházasodott, felbukkant a torta.

Perzsa hagyományok szerint 5 napon át zajlott a szúzai menyegző, ezrek részvételével, mert Sándor arra “biztatta” harcostársait, mintegy 10.000 (mondom tízezer!) makedón férfiút, válasszon a helyi erőforrásból magának kedvére valót, és ünnepeljék meg ezt a csodálatos makedón-perzsa barátságot, ha már ilyen messzire sikerült a birodalom területét kiterjeszteni.

Az esküvő tiszteletére különleges magokat, mandulát, ánizst és ki tudja még milyen afrodiziákumokat is kevertek a kör alakú kenyér tésztájába, amiből aztán jutott mindenkinek.

Ez lehet a ma ismert esküvői torta őse.

Esküvői torta és Kriszti és Boti (Göd)
Esküvői torta és Kriszti és Boti (Göd)

2. Esküvői torta – milyen legyen?

Az esküvő az életünket végigkísérő ünnepek közül szerintem a legváltozatosabb, legszínesebb ajánlati palettával bíró ünnep.

Az esküvői torta megrendelésekor cukrász valószínűleg ezeket a kérdéseket fogja feltenni, jó lesz, ha előre átgondolod:

  • Hány fős lesz a lagzi, mennyi ebből a gyerek?
  • Egyrészes, vagy több részes legyen az esküvői torta?
  • Ha több részes: emeletes, vagy külön tortákból álló kompozíció?
  • Formája: kerek, négyzet, egyéb sokszög, speciális forma legyen (szív, megmászott hegy, teniszpálya stb.)?
  • Készüljön-e cukormentes, glükózmentes, tejmentes, mogyorómentes stb.(tortamentes) torta?
  • Mi lesz az esküvő tematikája?
  • Milyen lesz az esküvői dekoráció színvilága, hogy fog kinézni a menyasszonyi csokor? – ezekhez jó, ha illeszkedik a torta színvilága, dekorációja
  • Szeretitek-e a marcipánt, valamelyik gyümölcsöt?
  • Hova lehet szúrni a tűzijátékot, ha szeretnétek? (tortába, vagy külön tartóba, “tartósütibe”)

Fontos tudnivalók, és egyeztetni valók, amelyek akár módosíthatják az elképzeléseket, a kivitelezést (ezekről nagyon kevés szó esik nyilvánosan):

  • ki és hogyan fogja az esküvő helyszínére elszállítani?
  • ki fogja átvenni és hova helyezi el? (hűtőkocsiba, külön hűtőszekrénybe – mekkorába, hűtött helyiségbe)
  • ki fogja összeszerelni az esküvői tortát (ha szétszerelve szállítandó), a végső dekorációt felhelyezni rá?
  • hogyan fogják a vendégek előtt tálalni? (zsúrkocsin, kézben behozzák egyedül/ketten)
  • kell-e a tálaláskor speciális eszköz? (az egyik esküvőn nem tudták szétszerelni a tortát, mert a rúd beszorult)
Esküvői torta Piros és Ricsi kérésére
Esküvői torta Piros és Ricsi kérésére

3. Esküvői torta behozatala, az első szeletek

Először is gondoskodj arról, hogy mindenki a helyén, vagy a közelben legyen, hiszen “kiemelt műsorszáma” az esküvőnek a torta. Ebben is segít neked a ceremóniamester, leginkább, hogy az esküvő menete szerint mikor érkezzen jó ütemben.

Vendégeitek legalább annyira szeretnék megnézni és megkóstolni a tortátokat, mint a menyasszonyi ruhát.

Válassz egy számotokra kellemes zenét, amit az esküvői torta behozatala előtt elindít a DJ, vagy elkezd játszani a zenekar.

Amikor a tűzijáték (ha van rajta) kiontotta magából a szikrákat, hagyd a pincért, hadd vegye ki a tortából őket. Tűzforró, meg ne égesd magad vele. Nyugi, ő se fogja, mert jártas benne.

Az első szeletet mindig a pár kóstolja meg. Legyen ez az első közös tevékenységetek, és szimbolizálja azt is, hogy az esküvőtök napjától fogva mindenen megosztoztok.

Esküvői torta Bikalon Anita és Balázs esküvőjén
Esküvői torta Bikalon Anita és Balázs esküvőjén

 Az esküvői torta első szelete előtt:

  • tekerd le a szalagot (lehet, hogy tűvel van rögzítve)
  • ha lehet, hagyd fent a legfelsőbb díszt, a virágfüzért, hogy ne te bontsd meg a tortát egyébbel, foltot hagyva a tortán, esetleg a ruhádon

A további szeleteket bízd a felszolgálókra, óriási rutinjukkal nem trancsírozzák szét a tortát, és mindenkinek jutni fog belőle.

A levágott szelteket, ha kevesen vagytok, ti magatok is kioszthatjátok, igen kedves gesztus lenne részetekről.

Ha sokan vagytok, akkor vagy jöjjön mindenki az esküvői tortához, vagy a felszolgálók vigyék az ülő vendégekhez.

Ennek is megvan ám a jelentése: egy nagy egészből ha jut mindenkinek, akkor azt jelenti, egyek vagyunk. Igaz is, hiszen egy nagy családdá nőtte ki magát a társaság.

Csokoládés-gyümölcsös esküvői torta a Nádas Pihenőparkban
Csokoládés-gyümölcsös esküvői torta a Nádas Pihenőparkban

4. Esküvői torta – a mestercukrászok

A teljesség igénye nélkül sorolok fel itt néhány cukrászdát, cukrászt, akiknek munkáit már az esküvőkön “bevizsgáltam” és lenyűgöző látvány mellett ínycsiklandó, pazar élményben volt részem:

  • Egy csipet torta
  • Cupcake Tortaműhely
  • Torta és karamell
  • Daubner Cukrászda
  • Tortakreáció

4. Esküvői torta kiegészítők

  • Marcipán figurák
  • Cukorvirágok
  • Élővirágok, virágfüzér
  • Kristály tortadíszek
  • Szalagok
  • Gyöngyök, strasszok
  • Hobbit (= szabadidőtöltést) ábrázoló figurák
Esküvői torta - a Balatonnál
Esküvői torta – a Balatonnál

Ajánlom még ezeket is:

 

 

Fotók: Víg László, Bella Ferenc, Derűlátó, Domján Endre, Faragó Zsolt, Huba (mobiltelefonnal)

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Esküvői kitűzők – milyen, mekkora, kinek?

Esküvői kitűzőAz esküvői kitűzők hagyománya ősrégi. Ma már bármilyen színű, de nem mindegy, milyen nagyságú és rögzítésű kitűzőt díszítheti a férfiakat.

Az első esküvői kitűzők

Már régen óriási jelentőséget biztosítottak a gyógynövényeknek. Ezért azt sok helyen elhelyezték:

  • szív környékére: erősítse a szeretetet, távol tartsa az ördögöt
  • fejen, kalapon: józan gondolkodása legyen stb.

Gonosz, rontás űző szeánszokat tartottak a vesszőzéssel, ebből maradt vissza jelképként a pici vesszőcske.

És ne felejtsük el a Sárkányfűárust sem, aki minden porcikára képes volt eladni a frissen kaszált fűből, hogy védelmet biztosítson a “rettenetes” Süsütől.

A legények kalapjukra tűztek árvalányhajat, egyes vidéken még ma is tűznek rozmaringot, ami a hűség, tiszta gondolatok, jóakarat jelképe.

Esküvői kitűzők ma

A mai esküvői kitűzőket az esküvői dekoráció színvilágához, virágaihoz, a menyasszonyi csokor virágaihoz igazítják.

A vőlegény kitűzőjét az első találkozáskor a menyasszonyi csokor “ellenében” a menyasszony tűzi ki. Egyéb esetben érdemes a ceremóniamester megkérni, neki ebben óriási rutinja van.

Esküvői kitűző procedúra a Camelotban
Esküvői kitűző procedúra a Camelotban

Kinek adjunk esküvői kitűzőt?

  1. vőlegénynek
  2. örömapáknak
  3. férfi tanúknak
  4. vőfélynek/ceremóniamesternek

A fentieken túl lehet még adni kitűzőt

  • gyűrűhozó fiúnak
  • koszorúslányt/nyoszolyólányt kísérő fiúnak
  • nagypapáknak
  • fiútestvérnek
  • cimboráknak
  • mindenkinek (több település is van az országban, ahol mindenkinek adnak rozmaring kitűzőt, amit az örömanya a vendég érkezésekor köszöntésként tűz fel)
Esküvői kitűző jár a gyűrűhozónak is!
Esküvői kitűző jár a gyűrűhozónak is!

Az esküvői kitűző feltűzése

5 féle esküvői kitűző tartó van használatban

  1. Gombostű, óriástű: nehéz egy vastagabb szárú kitűzőt rögzíteni vele. 2 mindenképpen szükséges kitűzőnként
  2. Biztosító tű: mindenképpen nagynak kell lennie, de 1 db-bal nehéz szimmetriát és biztos rögzítést megvalósítani
  3. Kis zöld T-tartó: az esküvői kitűzőt szalaggal erősítik erre a népszerű tartóra. Nem javaslom, mert bár az ötlet jónak tűnik, a hozzá tartozó kis biztosító tű gyakran kikapcsolódik, és így könnyen el lehet hagyni a virágot. Sok esetben már bekapcsoláskor eltörik.
  4. Nagyobb fehér T-tartó: masszívabb a zöldnél, és általában nagyobb biztosító tű jár hozzá, ami jobban megtartja a kitűzőt.
  5. Mágnes: rendkívül ötletes, és előnyös, hogy nem kell a zakót kilyuggatni. Viszont csakis bivalyerős mágnessel szabad megoldani, máskülönben könnyen lesodorja magáról a viselője, vagy a mellette ellépő vendégek.

Az esküvői kitűző mérete

Semmi szín alatt ne legyen a kitűző nagy!

Aránytalan az ember fejéhez képest egy ököl nagyságú virágágyás, vagy vázányi virágköltemény.

Mindenképpen szolíd legyen, és a lehető legkisebb fejű, erős szárú virágokkal!

Az egész napos igénybevétel miatt óhatatlanul is letörik a virág feje. Jó, ha a pici dekoráció nélküle is megállja később a helyét.

Péter esküvői kitűzője a legforróbb nyári napon
Péter esküvői kitűzője a legforróbb nyári napon

 

A ceremóniamester esküvői kitűzője a katonai esküvő menyasszonytáncánál
A ceremóniamester esküvői kitűzője a katonai esküvő menyasszonytáncánál
Kézilabdás vőlegény kitűzője
Kézilabdás vőlegény kitűzője
Hamupipőkés esküvőn a vőlegény kitűzője
Hamupipőkés esküvőn a vőlegény kitűzője
Vőlegény kitűzője (a róluk szóló Hubadúr-dal előadása közben)
Vőlegény kitűzője (a róluk szóló Hubadúr-dal előadása közben)

 

Fotók: Wégner Richárd, Kelemen Évi, Nemes Kitti,
Pillanatvadász, Szabó Balázs, Timmer László

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Esküvő DJ árak – vajon mi tartozik bele?

Esküvő DJ árak

Magyarországon az esküvő DJ árak különlegesen alakultak. Gondolnánk, hogy ha azonos zenét játszanak le, mi lehet a különbség? Erre kapsz választ e cikkben.

Egyáltalán mit keres DJ az esküvőn?

Régen a zenei örökség őrzését, továbbvitelét a muzsikusok vitték a hátukon, hegedűtokjukban, tekerőlantjukban. A Tücsök és a hangyára emlékszel, ugye?

Amíg a paraszt a kaszáját fente, a muzsikus a vonóját gyantázta. Este, hétvégén milyen jól is esett, ha valakinek elhúzta a nótáját!

A magyar népzene mérhetetlenül gazdag dallamvilágát és táncmuzsikáját a népi zenekarok, szólisták tanulták el, és azzal szórakoztatták a falubelieket.

Gondolhatod, hogy nagyon távolról indítottam az esküvő DJ árainak megfejtéséhez.
De várj!

Hiszen eközben az uraságoknál szalonzene szólt, a parókák alá úri zene, vonósnégyes, kantáta, versenymű huncutkodott be. Gondoljunk csak az Eszterházy-kastélyokra. A báli zenéhez olyan zenészeket hívtak, akik ismerték a kötött táncrend minden dalát: menüett, gavotte, polka, keringő stb.

Meghatározott táncrend alakult ki a népi világban is, hiszen bevált session-ok váltották egymást: ismerkedős, párválasztós, összecsiszolódós, aztán míg a lányok pihentek, addig a fiúknak, férfiaknak magamutogató verbunk, legényes, a fiúk pihenésképpen pedig lánytáncok alatt stírölhették a csajokat.

És amikor kiteljesedett valami négyes-táncban, forgatósban, frissben, fergeteges gyorsban a buli, azután lassabbra vették a figurát, és andalogtak, vagy leültek énekelni, majd újra szépen fokozatosan felépítették a bulit.

Az esküvőn, lakodalmon pontosan ugyanígy építkezik fel a party.

Ugyanígy építkezik és vált hangulatot, stílust, tempót  az esküvői zenekar és a DJ is.

A technika, elektronika térnyerésével, a számok eredetiben hallgatásával, az mp3 hangfile-tömörítés megjelenésével hirtelen feléledt a DJ szakma.

A városi emberek már nem népzenére, már nem feltétlenül mulatósra táncoltak az esküvőn, hanem a rádióból, koncertekről jól ismert slágerekre.

Ezt elég sok kiváló esküvői zenekar is tudta teljesíteni, amíg 1-2 rádió, és pár országosan híres zenekar ontotta a szinte ugyanazokat a slágereket. Ez volt akkor a nemzeti minimum.

Pontosan ugyanúgy, mint régen, amikor követelték az adott nótákat, vagy menüettet, ugyanúgy várták a vendégek e slágereket.

A tárház és bulizene-irodalom rohamosan bővült, új zenekarok új slágerei jelentek meg, amit egészen jól lekövettek a kiváló esküvői zenekarok, viszont lépést tartani vele lehetetlen.

Így jelent meg az esküvő DJ az esküvőn, így lett értelme, hogy a széles körű, vagy a tematikus zenei igényt kielégítse.

Íme az egyik közös esküvőnk, amit DJ Afus pörgetett, én pedig egész nap segítettem Nikit, Milánt, a vendégeket és a a szolgáltatókat:

Esküvő DJ árak – mi van benne?

A 2000-es évek elején 20-30 ezer forintba kerültek e zeneszolgáltatások.

2010-es években a növekvő keresletnek megfelelően 60-70 ezer forintot is megadtak a jobb esküvő DJ-kért.

Ma, amikor az esküvői szolgáltatói kör valóságos gazdasági tényezővé vált, ipari méretet öltött, a legjobb esküvő DJ-knek 200.000 Ft-ot is megadnak a boldog jegyespárok, sőt a kifizetés pillanatában valószínűleg már friss házaspárok.

Megállapítható, hogy

Akármennyi is az annyi, fontos tudni, mit tartalmaznak az esküvő DJ árak:

  • hol (település) – kiszállási díj / útiköltség / nagy cucc esetén fuvarköltség
  • hol (védett helyen vagy szabadtéren) – kell-e időjárástól védeni-e a hangosítást és DJ-cuccait
  • mettől-meddig kell rendelkezésre állni
  • mikorra kell beszerelnie (lehet, hogy csak vacsorától fog zenélni, de már kora délutántól arra járnak a vendégek, és nem jó, ha akkor rámol félpucéran/játszós pólóban a 40 fokban cipelős kesztyűben)
  • mikortól adjon milyen zenét
    • pl. vendégvárás – aláfestő
    • polgári szertartás menete szerint
    • vacsora előtt
    • vacsora alatt
    • nyitótánc
    • buli
  • elegáns öltözet
  • kap-e vacsorát
  • kap-e szállást
  • van-e segédje (+ vacsi, szállás?)
  • bejárja-e a helyszínt előre
  • milyen technikával érkezik
  • biztosít-e fénytechnikát (bulihoz)
  • hoz-e teremfestést (szintén lámpák)
  • hoz-e szárazjeget, füstgépet, buborékgépet, habfújót
  • a DJ hangosítja-e a szertartás(ok)at
  • ő hangosítja-e a zenekart
  • milyen zenéket játszik inkább (melyik stílust képviseli: retro, techno, modern zene, soul, swing, funky, feldolgozás, különlegesség, mix, mai sláger, mulatós stb.)
  • milyen zenéket nem hajlandó lejátszani, vagy csak milyen százalékban
  • lehet-e neki “tiltólistát” adni (inkább a vendégekre gondolva, őket az esküvőtökön elképzelve preferencia listát adjatok le, és abból remek bulit kanyarint)
  • milyen referenciái vannak
  • milyen a személyes kisugárzása, szimpátiája, emberismerete
  • van-e biztosítása a DJ-felszerelésre
  • legálisan végzi a munkáját (MAHASZ DJ-jogdíj, adószám, szerződés, számla…)
Kása István Esküvői DJ éppen a 100. esküvőjén. Örülök, hogy együtt szolgálhattuk az ifjú párt és a vendégeiket!
Kása István Esküvői DJ éppen a 100. esküvőjén. Örülök, hogy együtt szolgálhattuk az ifjú párt és a vendégeiket!

Esküvő DJ árak az értékek arányában

Az esküvő DJ árak nagyrészt megfeleltethetőek a szolgáltatói színvonalnak, hozzáállásnak is. 1 laptopról nem DJ-szolgáltatás történik, nem olyan hangzás, nem olyan keverés, szett-összeállítás valósul meg.

Ebben a pontban szívesen ajánlok olyan DJ-ket, akik megbízhatóak, ahol nem elszálltak az esküvő DJ árak, igényesen, odaadóan szolgáltatnak bulit a számotokra. Klassz esküvő várható:

  • Kása István (Esküvőreparty)
  • Monostori Gábor (DJ Mono)
  • Rajki László (DJ Soulja, Show4you)
  • Nagy Tibor (DJ Afus)
  • Maxi Tamás (Esküvősök)

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

 

Esküvői dekoráció

Esküvői dekoráció - főasztal

Rendkívül fontos az esküvői dekoráció, hogy megkülönböztesse az esküvőket egymástól, kifejezze az ünnepélyességet, és minél személyesebb legyen. A végén kiváló dekorosokat is ajánlok.

Az esküvői dekoráció részei

Az esküvő rengeteg embert megmozgató családi-baráti rendezvény.  Éppen ezért mindenkinek más részlet a fontos, mást vesz észre, emel ki.

Az esküvői hagyományok folyamatosan és egyre gyorsabban változnak, ennek megfelelően a dekorációban is megjelennek újabb és újabb ötletek, trendek.

Rosinante étterem almazöld esküvői dekorációban
Rosinante étterem almazöld esküvői dekorációban

A legfontosabb, hogy minden összhangban legyen az esküvőhelyszínnel, a tematikával, a megcélzott eleganciával, hangulattal, és a ti személyiségetekkel (óvatosan írom ide: valamint a vendégek túlnyomó részével – ezen inkább csak gondolkodj el, vagy beszélgess róla a dekorosoddal).

Lássuk miből áll össze a teljes esküvői dekoráció!

Esküvői dekoráció: főasztal a Barabás Villában
Esküvői dekoráció: főasztal a Barabás Villában

Esküvői virágdekoráció:

  • főasztal díszcsokor (polgári szertartásra, egyházi szertartásra, vacsorához)
  • templomfolyosó dekorálása (egyeztessétek, hogy ki, mikor rakhatja fel, és ki szedi le, vagy ajándék az egyházközösségnek)
  • boldogság kapu
Elegáns esküvői dekoráció fogadott bennünket a 3 oldalról üveges teremben: tükörlap, magas vázában karcsú kála, a mécsesek és a kedves ültetőkártya (Tarcal)
Elegáns esküvői dekoráció fogadott bennünket a 3 oldalról üveges teremben: tükörlap, magas vázában karcsú kála, a mécsesek és a kedves ültetőkártya (Tarcal)

Asztali dekorációk

Ünnepélyes székek

  • Tonett székek
  • Chiavari székek
  • X-hátú (cross back) szék
  • Infinity
  • Plexi székek

Székszoknya, masnik

Ebben a cikkben találsz székszoknya és masni változatokat, árat, képeket.

Vendégkönyv, üzenőfal

Lehet klasszikus vendégkönyv, vagy gyűjtheti az aláírásokat Jenga, vagy a ma nagy divatú ujjlenyomatfára

Fényfüggöny, horogra akadt monogram és egy ceremóniamesteri köszöntő
Fényfüggöny, horogra akadt monogram és egy ceremóniamesteri köszöntő (fotó: Nagy Károly)

Feliratok

Lehet a bejárathoz, a helyiségekhez feliratokat elhelyezni, pl.

Türkiz-zöld esküvői dekoráció Tordason
Türkiz-zöld esküvői dekoráció Tordason

Kiegészítők

Ujjlenyomatfa - a közös nászajándék
Ujjlenyomatfa – a közös nászajándék (fotó: Nemes Kitti)
  • ujjlenyomatfa
  • partykellékek (maszkok, álarcok, pálcikás-bolondos alaklemezek, képkeret, sálak, parókák, szemüvegek stb. fotósarokhoz, bulihoz)
  • lampionok
  • lufik
  • lámpafüzér (mennyi L-betűs!)
  • szirmok, kiskosarak, sziromtartó tölcsérek – sziromszóráshoz
  • mécsesek
  • fényfüggöny
  • fotófüggöny, “kiállítás”, vagy szárítókötélen csipeszelve

 

Esküvői dekoráció – kiváló dekorosok

Boldogan ajánlok dekorosokat, mert csodaszépen dolgoznak, lelkesek, odaadóak, ötletesek, színesek, precízek és megbízhatóak. Az általuk elkészített esküvői dekoráció pedig a kérésnek megfelelően elegáns, mesés, színes, letisztult, pazar, királyi, dús, vibráló, amilyet szeretnél.

  • Írisz Virág Dekor – Tatabánya
  • Love DIY Wedding Blog
  • Esküvői dekor Nóritól
  • Jobbágy Mária
  • Nagy Katalin mester virágkötő

Ha megkeresed őket, feltétlenül add át nekik üdvözletemet!

 

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Székszoknya típusai, ötletek

Székszoknya

A székszoknya az esküvői dekoráció elengedhetetlen kelléke. Tudj meg minél többet róla: típusok, árak, fotók.

A székszoknya ápol és eltakar

Az esküvő az elegancia, a szépség, a tisztaság idealizált világa. Ezt jeleníti meg a székek egyforma – főként fehér – anyaggal letakart egységes összképe.

Egységes, hangulatos, elegáns, titokzatos, és praktikus.

A kiegészítő masni pedig tökéletesen illeszkedik a választott színvilághoz, az esküvő tematikájához, ritmusa, dinamikája lesz az esküvői dekorációnak általa.

Természetesen vannak esetek, ahol vétek lenne a széket (pl. tonett, chiavari) letakarni bármivel is!

Esküvői székszoknya típusok

Különféle anyagokból készülnek a székszoknyák. Általában fehér, tört fehér, ekrü, ritkább esetben konkrét szín (fekete, barna, piros, egyéb szín).

A székszoknya anyaga:

  • selyem – gyöngyházfényes, szép esésű
  • taft – vékony, picit áttetsző, színpadias, gyűrt hatású
  • szatén – fényes, hátoldala matt – a szövés miatt
  • napszövet – nem áttetsző, határozott tartású
  • spandex – elasztikus anyag, nem kell megkötni, csak ráhúzni a szék lábára alulról

Az esküvői székszoknyát díszítő masnik anyaga:

  • selyem
  • taft
  • szatén
  • organza
  • juta (natural)

 

Székszoknya árak

Végeztem egy kis kutatást, hogy hol, mennyibe kerül a székszoknya.

Kérdezz rá mindig, hogy mit tartalmaz az ár. Pl. Tisztított székszoknya, masni, szállítás, felrakás, leszerelés (bontás), elszállítás, tisztítás, áfa.

Hol? Székszoknya árak
Bp. II. 500 Ft
Bp. I. 350 Ft
Bp. III. 350-450 Ft
Bp. III. 470-570 Ft
Bp. IX. 500-640 Ft
Bp. V. 290-380 Ft
Bp. VIII. 300-500 Ft
Bp. XVI. 250-300
Bp. XVI. 220-350
Dunaföldvár 300-380 Ft
Érd 240-370 Ft
Gyula 400-570 Ft
Isaszeg 350-400 Ft
Kaposvár 450 Ft
Szeged 350 Ft
Szigetszentmiklós 690 Ft
Üröm 620 Ft
Vác 450 Ft

A 400 Ft feletti értékek a legtöbb esetben a spandex-huzat árait jelentik.

Mivel bérleményekről van szó, és a tisztítás után máris újabb szerepelés vár rájuk a következő esküvőn, ezért a sérülten, szakadtan, cigicsikkes lyukasztott, gyertyapecsétes, túlzottan szennyeződött székszoknyák, huzatok, masnik esetén a kaucióból levonás várható.

Székszoknya nélkül csupasz székek (Káli medence esküvő, fotó: Stiller Ákos)
Székszoknya nélkül csupasz székek (Káli medence esküvő, fotó: Stiller Ákos)
Őszi esküvői dekoráció (Ádám villa)
Őszi esküvői dekoráció (Ádám villa)
Székszoknyák sötét arany masnikkal
Székszoknyák sötét arany masnikkal
Székszoknya nélkül a Nádas Pihenőparkban
Székszoknya nélkül a Nádas Pihenőparkban
Székszoknyák bordó szalaggal (Budai Vár)
Székszoknyák bordó szalaggal (Budai Vár)
Spandex székszoknyák + zöld esküvői dekoráció (Rosinante Étterem)
Spandex székszoknyák + zöld esküvői dekoráció (Rosinante Étterem)
Selyem székszoknya + lila organza a levendulás esküvőn (Forster Vadászkastély)
Selyem székszoknya + lila organza a levendulás esküvőn (Forster Vadászkastély)
Székszoknyák zöld és narancs masnikkal
Székszoknyák zöld és narancs masnikkal

 

    

Székszoknya + zöld organza (a pár közösen ültetett egy fát is a parkba, érthető a zöld, nem igaz?)
Székszoknya + zöld organza (a pár közösen ültetett egy fát is a parkba, érthető a zöld, nem igaz?)
Türkiz dekoráció (Esküvői dekoráció Nórival, Fenyőharaszt Kastélyszálló)
Türkiz dekoráció (Esküvői dekoráció Nórival, Fenyőharaszt Kastélyszálló)
Székszoknya türkiz masnival
Székszoknya türkiz masnival
Kávé-barack masnis székszoknya (In Stacio Hotel)
Kávé-barack masnis székszoknya (In Stacio Hotel)

 

A legfelső képen: Napszövet székszoknya lila masnikkal a polgári szertartás előtt (Barabás Villa)

[

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

 

Esküvői torta árak

esküvői torta

Az esküvői torta árak országosan változatos képet mutatnak. Természetesen igen nagy a szórás a különböző árszínvonalban. Országos képet mutatok meg, és kiderül, hogy hol mennyibe kerül az esküvői torta

Esküvői torta árak – elszálltak, vagy nem?

Egy átlagos cukrászdában már 299-350 Ftért lehet venni 1 db finom tortaszeletet.

Amint kimondod, hogy esküvőre lesz, máris többe kerül. De vajon miért?

Ebben a másik cikkben el is mondom: miért drágább valami, ha esküvőre lesz?

Annyit azért elárulok már itt is, hogy sokkal speciálisabb az esküvői torta, és még finomabbnak, erősebbnek, strapásabbnak, exkluzívabbnak kell lennie, mint, amit egy kávéházban elfogyaszthat az ember.

Az esküvői torta valóban a torták királynője!

Esküvői torta árak – országos körkép

Végeztem egy kis kutatást, és megnéztem, az ország egyes területein, városaiban mennyibe kerül egy esküvői torta. Az összehasonlíthatóság végett mindenhol a 60 szeletes esküvő torta árakat gyűjtöttem be.

Szándékosan nem írtam ki a cukrászdák nevét, hogy ne legyen belőle félreértés, hiszen ez csak egy nagyságrend.

Az összehasonlításban alap tortáról van szó, kerek, vagy szögletes, mindegy, és 3 emelettel érdemes számolni.

A dekoráció rajta minimális, egyszerű. Burkolata marcipán bevonat.

Lássuk, hogyan alakulnak az esküvői torta árak 2017-ben Magyarországon
(mindenhol 60 szeletes torta árát kerestem):

Hol? Ár
Bp III. 70.000 Ft
Bp. II. 70.000 Ft
Bp. II. 73.000 Ft
Bp. IX. 45.000 Ft
Bp. V. 45.000 Ft
Bp. V. 120.000 Ft
Bp. VI 40.000 Ft
Bp. VI 50.000 Ft
Bp. VIII. 60.000 Ft
Bp. XI. 45.000 Ft
Bp. XV. 30.000 Ft
Dabas 35.000 Ft
Debrecen 45.000 Ft
Debrecen 40.000 Ft
Debrecen 30.000 Ft
Érd 60.000 Ft
Fót 40.000 Ft
Győr 120.000 Ft
Nyíregyháza 35.000 Ft
Orosháza 30.000 Ft
Páty 40.000 Ft
Pécs 40.000 Ft
Székesfehérvár 45.000 Ft
Tatabánya 40.000 Ft
Verőce 40.000 Ft
Veszkény 60.000 Ft
Veszprém 40.000 Ft

Megállapíthatjuk, hogy 500-2000 Ft/szelet között mozognak az esküvői torta árak.

A legmagasabb díjat a sztárcukrászdák, mestercukrászok kérik el. Ők egész tortakölteményeket, szemnek is látványos kompozíciót készítenek, ahol nem csak a lelkesedést, innovációt, szakértelmet, ízvilágot, egyedi személyes törődést kell megfizetni, hanem a brand-et is.

Tehát

  • A 60 szeletes torta ára: 27.000 – 120.000 Ft
  • A 80 szeletes torta ára: 36.000 – 160.000 Ft
  • A 100 szeletes torta ára: 45.000 – 200.000 Ft
  • a 150 szeletes torta ára: 68.000 – 300.000 Ft között alakult 2017-ben.

Esküvői torta árak – kiegészítők

A fenti torta árak alapárak, tehát díszítés, egyedi dekoráció, speciális tálaló, állványzat, kiszállítás nélkül értendő.

  • Nézzük az extra költségeket, amelyeket külön számolnak fel:
    Tortaalátét aukció: 5-8.000 Ft
  • Tortaállvány kaució: 5-10.000 Ft
  • Értékes tortaállvány kaució: 30-50.000 Ft
  • Tűzijáték: 500-1200 Ft/db
  • Kiszállítás: 100-200 Ft/km
  • Marcipánvirág: 300-600 Ft/db
  • Tortadoboz: 3-500 Ft

A kiszállítást a legtöbb cég adott településen, 10-20 km-es körzetben ingyenesen vállalja. Természetes, hogy nagyobb távra hűtőkocsival, hűtött rakterű járművel szabad vinni speciális csomagolásban, esetleg ezután a helyszínen szakszerűen kell még összeszerelni.

Ezek még érdekelhetnek:

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

 

Őszi esküvő


Őszi esküvő Az őszi esküvő a szezon ajándéka. Lágyabb hőmérséklet, színek, sőt színkavalkád. Az elmúlás évszakában építkezni, újat létrehozni maga az életigenlés.

1. Őszi esküvő – kitolódik a szezon

Az esküvő szezon mennyiségben májustól szeptemberig mutatkozik.

A meleg időt, a nyarat részesítik a legtöbben előnyben.

Pedig akkor van a legmelegebb és valljuk be, minden könnyelműség ellenére izzadtság szagúvá válhat az esküvő.

A nyári melegben patakokban zúdul a víz mindenkiről,  a szabadtéri szertartás székei nehezen, vagy alig telnek meg…

Ehhez képest az őszi szezon már elviselhetőbb mindenki számára.

A színek miatt érdemes az esküvőt természetközeli helyen tartani, ahol az évszak ámulatba ejtően megmutatja varázslatos harmóniáját, eleganciáját.

Őszi esküvői dekoráció
Őszi esküvői dekoráció

2. Őszi esküvő – előnyök

Könnyebben lehet időpontot találni a szolgáltatókra (bár a kitolódás miatt egyeseknél ez már nem igaz).

Lágyabbak a fények, kevesebb pandamacis fotó készül napközben rólatok és a vendégeitekről.

Lassabban melegszik fel a behűtött ital az asztalon  (jó, tudom, nyáron pedig nem lesz ideje felmelegedni, mert azonnal felhörpintik).

A táncteret kevesebben hagyják el a teraszon pihegő élhető hőmérsékletre hivatkozva.

Őszi esküvő - csoportkép
Őszi esküvő – kihasználtuk a friss és még száraz avart, nagy élmény volt mindenkinek, és legalább nem uncsi arcok sápadoznak a csoportképen

3. Őszi esküvő – színek

Az ősz színei a lehulló fák leveleivel harmonikusan: a narancs, vérnarancs, csipkebogyó vörös, bordó, sötét rózsaszín, sötétlila, barna, okkersárga, kontrasztnak pedig itt-ott egy kis zöld, vagy fehér, vagy citromsárga…

 

Őszi esküvő: asztaldísz
Őszi esküvő: asztaldísz
Őszi esküvő: asztaldísz a tálalásnál
Őszi esküvő: asztaldísz a tálalásnál
Őszi esküvő: koszorúslány csokra
Őszi esküvő: koszorúslány csokra
Őszi esküvő: menyasszonyi csokor
Őszi esküvő: menyasszonyi csokor
Őszi asztali gyertyatartó
Őszi asztali gyertyatartó
Őszi esküvői dobócsokor
Őszi esküvői dobócsokor
Őszi esküvői lépcsődekoráció
Őszi esküvői lépcsődekoráció
Őszi esküvő: szülőköszöntő csokrok várakoznak
Őszi esküvő: szülőköszöntő csokrok várakoznak

4. Őszi esküvőn névjegy nélkül

Úgy adódott, hogy nem tudtam névjegyet adni az egyik kedves vendégnek hajnalban, hogy elvigye a barátnőjének, és engem ajánljon be neki.

Egy ceremóniamester a gyors helyzetfelismerés, improvizáció nélkül mit sem ér.

Fogtam egy dekorációs tököt, és arra írtam rá az elérhetőségeimet. Meg is nyertem a következő évben Enci és Feri szuperhősös esküvőjét. Őket is nagyon imádtam.

 

Fotók: Kuti István – Végh Cecília, Huba (mobiltelefonnal)

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Legjobb esküvői DJ

Legjobb esküvői DJ

Legjobb esküvői DJ létezik-e, ha igen, milyen, ha nem, miért? A cikk végén mindenképpen javaslok néhányat.

Aki ma fölteszi azt a kérdést, hogy ki a legjobb esküvői DJ, és az internet segítségével “kiköpött” DJ-ket a “legjobbnak” véli, óva intek attól, hogy őket azonnal lefoglalja!

A legjobb esküvői DJ – kinek mi a legjobb?

Nem, nem tudom, kit dobna most ki a gép, nem ellenük szólok, hanem érted. Elmagyarázom, és akkor te is érted.

Az esküvő palettáján sok százan, különféle stílusban, megjelenésben, technikával, hozzáállásban dolgoznak DJ-k.

Induljunk ki abból, hogy neked miben legyen a legjobb az esküvői DJ?

  • a legfiatalosabb legyen,
  • a legelegánsabb legyen,
  • a leglazább legyen,
  • a legújabb technikát pörgesse,
  • a leglátványosabb fénytehnikát tudjon hozni,
  • a legtöbb retro, vagy szeletelős, vagy alternatív, vagy metál, vagy mulatós zenét tudja lejátszani,
  • a legváltozatosabb programot állítja össze,
  • a legérzékenyebben figyelje a történéseket és rezonáljon rá, ahhoz játsszon mindig le zenét,
  • a zenét a legfinomabban keverje le, ha az anyakönyvvezető vagy szertartásvezető, később pedig a ceremóniamester megszólal,
  • bulizós alkat vagy visszahúzódó, szerény alkat
  • karakánul elhajt mindenkit, aki a tiltó listádról kér számot
  • igyekszik a vendégek kívánságait teljesíteni,
  • legyenek kiegészítői: buborékfújó gép, füstgép, szárazjég, lézer stb.?

Látod, ezer szempont van, ami alapján mérlegelhetsz, ki lehet a legjobb DJ.

Legjobb esküvői DJ - Kása

A legjobb esküvői DJ – amikor közel mindenki azonos

Mivel a lejátszandó mp3-ak, CD-k hangminősége közel azonos minden DJ-nél, ezért nem lehet azt mondani rájuk, mint a zenekarokra, hogy egyikük élethűbben, vagy jobb feldolgozásban játssza le az ismert számokat.

Utóbbi azért lehet érdekes, mert a feldolgozásoknak sok esetben van bukéja, swinges, rockos, hangszeres…

A technikai tudás is nagyon egy szinten mozog, hiszen a DJ pultok felépítése igen hasonló. Természetesen vannak komolyabbak, de az esküvőn általában bevetett effektek, keverési trükkök többnyire hasonlóak.

A rendkívül vegyes násznépre való tekintettel nem is lehet klub jelleggel annyi effektek bevetni, hiszen számukra a felismerhetőség, az eredetiség lesz az, ami táncba viszi majd őket. A torzítások, trükközések könnyen kihúzzák alóluk a talajt, és bizonytalanná válnak.

Klubkoncerteken, rongylábpartikon, essenszétaház bulikon természetesen mehet, ami a csövön kifér.

A hangzás közel azonos a 100-150 fő alatti násznép befogadására alkalmas termekben. Zenei füllel megállapítható, hogy inkább ugyanolyan nem jó, hiszen ezeket az épületeket, esküvőhelyszíneket nem akusztikailag tervezték. A tánctér sokszor sarokba, a terem egyik végébe szorul, a hangzás így kényszerpályán mozog a bevált hangládákkal.

Különösképpen az olyan helyszíneknél kényszer, ahol még hangkorlátozás is van. Ezek sajnos csak az esküvő előtti napokban derülnek ki, nyilván nem kérkedik ezzel egy csodapanorámás étterem.

A legjobb esküvői DJ – ismerd meg személyesen!

Tudod ki lesz számodra a legjobb esküvői DJ? Az aki az esküvődet a legjobban kiszolgálja és a vendégeket a legjobban megtáncoltatja.

Teljesen mindegy, hogy mivel, milyen fényekkel, milyen technikával, milyen öltözetben, milyen extrákkal, kiegészítőkkel.

A lényeg, hogy ezekben a szempontokban sikerüljön eltalálni, hogy passzoljon hozzátok, a családotokhoz, barátaitokhoz, tehát az egész násznéphez, a helyszínhez, stílushoz, tematikához.

Mindenkinek mástól és mástól lesz tökéletes az esküvői DJ.

A legjobb esküvői DJ – szubjektív lista

Számomra azok a legjobb esküvői DJ-k, akik mindenképpen óriási bulit akarnak csapni a vendégekkel, kihozva belőlük a legnagyobb patriarc-oldalukat. Együttműködőek, jó fejek, közvetlenek, figyelmesek és még folytatható a lista…:

  • Kása István – Esküvőreparty
  • Monostori Gábor – DJ Mono
  • Rajki László, Boros Dániel – Show4you
  • Nagy Tibor – DJ Afus
  • Maxi Tamás – Esküvősök

 

Persze semmit sem ér még a legjobb DJ sem, ha ti ketten nem szeretnétek táncolni, a buliban részt venni. A vendégek azt lesik, ti mit csináltok, és abban akarnak osztozni. Hú, ez elég nagy felelősség részetekről, nem igaz?

Bulizzatok inkább ti is egy hatalmasat. Segítsétek és tegyétek ti a kiválasztott DJ-t a legjobb esküvői DJ-vé!

 

A fotókat DJ Mono és Kása István adták személyesen.
Örülök, hogy együtt dolgozhattunk!

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

Esküvői köszönetajándék

Az esküvői köszönetajándék egy apróság, ami csak azoknak jár, akik megtiszteltek az esküvődön jelenlétükkel. Mit csinálj, hogy a távozáskor ne maradjanak ott, és ne neked kelljen hajnalban mind összeszedni? Erről írok most.

Okés, vegyük a saját születésnapjaidat sorra, ahol akár rokon, akár barát, vagy egy véletlenül meghívott osztálytárs, kolléga megjelent. Emlékezz gyorsan vissza a torta illatára, a szendvics porhanyósságára, a szalvéta mintájára, az üdítő bubijára, a szívószál furfangjára, a gyertya füstjére, és állj!

STOP! PARE! Cтоп!

Egyszer csak megakad a film, és beugrik, hogy kívülről látod azt a döbbent arcot, ami

1) a tiéd
2) azért vágod, mert kinyitottad a csomagolást
3) fennakasztja az összes szót a torkodon, se köszi, se, igazánnemkellettvolna

És látod magad most kívülről, és nem érted, hogy hozhattak Téged ilyen kellemetlen helyzetbe: mi a frászt csináljak ezzel az ajándékkal?

Ha nem akarod, hogy a vendégeid is így nézzenek, és csapatostul az asztalon hagyják az általad gondosan és a lehető legnagyobb szeretettel, azonban a legkínosabb tévedésben kiválasztott köszönetajándékokat, akkor gondold át, mi lenne a jobb!

Lovas esküvőn a köszönetajándék: mindenkinek 1 kis patkó
Lovas esküvőn a köszönetajándék: mindenkinek 1 kis patkó
Ez aztán a meglepetés: névre szóló patkó. Köszönöm Alexa és Fecó!
Ez aztán a meglepetés: névre szóló patkó. Köszönöm Alexa és Fecó!

Esküvői köszönetajándékok eredete

Régen az esküvők arra szolgáltak, hogy megünnepeljék az új család megalapítását, s egyben az egész éves hajtásban, munkában is kipihenjék magukat, ehhez mindenki bedobta a közösbe, amit tudott:

  • a család a hozomány, stafírungot, kelengyét,
  • a vendégek a bort, pálinkát, csirkét, tojást (na jó, azt biztosan nem dobálták nagyon), sültekhez valót, süteményt, zöldségeket stb.
  • aztán kásapénzt dobtak a szakácsasszony vajlingjába,
  • pénzt adtak a muzsikusnak, hogy húzza el a talpalávalót, kedvenc nótát

Senki nem számított cserébe semmire, mert az alapállás, hogy mi rakjuk össze azt, amit a fiatalok még nem teremtettek elő.

A néphagyományokban mindennek megvolt a maga helye, jelentése.

Az új keletű hagyományok is jelképek nyomán születtek.

Például az 5 babszem, vagy mandula

Az olasz és francia udvarokban cukrot adtak a vendégeknek, amely igen drága és előkelő ajándék volt akkoriban. Különösen akkor, ha mindezt apró díszes szelencébe csomagolva adták át.

Amikor a cukor elérhetővé vált “alsóbb rétegek” számára is, a cukormázzal borított mandulára váltották az exkluzív csemegét.

Hozzá is csaptak frappáns jelentést, hogy lengje körbe az esküvőt és a meghívott vendégeket is

  • az egészség,
  • a jólét,
  • a termékenység,
  • az öröm
  • és a hosszú élet.
Köszönetajándék Bobby és Gloria kétnyelvű esküvőjén
Köszönetajándék Bobby és Gloria kétnyelvű esküvőjén

Igaz, hogy több száz fős esküvőnél könnyen adódik olyan végösszeg, amitől meglepődsz, viszont szerintem ha fillérekből szeretnéd megúszni, semmiképp se erőltesd a köszönetajándékot: Nincsen semmi szüksége egy vendégednek sem kacatra, felesleges, haszontalan, porfogó holmira.

Tudod, mi a legnagyszerűbb köszönet ajándék?

Ha az esküvőn ti mindvégig jelen vagytok, nem csak fizikailag, hanem lelkileg, szociológiailag: együtt buliztok a vendégekkel, nem hagyjátok magukra őket sokáig.
Minden más csak jelképes ajándék, amihez ötleteket találsz itt is:

Esküvői köszönetajándékok

Esküvői köszönetajándék - méz (Vica és Gábor esküvője, Berkenye)
Esküvői köszönetajándék – méz (Vica és Gábor esküvője, Berkenye)
Esküvői köszönetajándék: a lányoknak csókos száj alakú nyalóka, a fiúknak bajusz alakú
Esküvői köszönetajándék: a lányoknak csókos száj alakú nyalóka, a fiúknak bajusz alakú

 

 

Köszönetajándék: Gravírozott pohárka
Gravírozott pohárka – ez minden háztartásban jól jön végülis
Köszönetajándékok sorakoznak az esküvő előtt (Hármashatárhegy, Hangár Bistro)
Köszönetajándékok sorakoznak az esküvő előtt: férfiaknak whisky, hölgyeknek Baleys (Hármashatárhegy, Hangár Bistro)
Big Gatsby esküvőn a köszönetajándék a hölgyeknek fejdísz (Vác, Rubra Étterem)
Big Gatsby esküvőn a köszönetajándék a hölgyeknek fejdísz (Vác, Rubra Étterem)
Big Gatsby esküvőn a köszönetajándék az uraknak csokornyakkendő (Vác, Rubra Étterem)
Big Gatsby esküvőn a köszönetajándék az uraknak csokornyakkendő (Vác, Rubra Étterem)
Köszönetajándék és ültetőkártya egyben. A kártya magokat tartalmaz, ha elültetjük, kinő belőle a köszönetajándék. Hát nem zseniális?
Köszönetajándék és ültetőkártya egyben. A kártya magokat tartalmaz, ha elültetjük, kinő belőle a köszönetajándék. Hát nem zseniális?
Gánton a szolgáltatók is kaptak Eszter és Ádám esküvőjén köszönetajándékot. Köszönjük szépen a vendégekkel egyenrangú bánásmódot! Imádtuk a bulit.
Gánton a szolgáltatók is kaptak Eszter és Ádám esküvőjén köszönetajándékot. Köszönjük szépen a vendégekkel egyenrangú bánásmódot! Imádtuk a bulit. A méz pedig elfogyott. Köszi!
Köszönetajándék és ültetőkártya egyben az elegáns esküvőn (Tarcal)
Köszönetajándék és ültetőkártya egyben az elegáns esküvőn (Tarcal)

+1 ötlet: Mézeskalács köszönetajándék esküvőre

Köszönetajándék mézeskalács
Köszönetajándék mézeskalács

 

fotó: Elek Éva, Huba (mobiltelefonnal)

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás