LOADING Jin-Jang esküvő a Sziráki kastélyban…

Az esküvőszimfónia következő allegro tétele még a tini korban íródott.

Egymásra találni egy pillanat műve volt, és azóta 10 boldog év telt el.

Eközben együtt nőttek fel, és váltak érett, felelősen gondolkodó, tudatos felnőttekké.

Mondhatnánk, hogy akik szerető és megértő családban nőnek fel, azoknak könnyen megy minden. Pedig Lilla a röplabdameccsek miatt minden héten az ország más szegletébe utazott. Vajon tényleg könnyű lehetett egy ilyen mozgalmas, jövős-menős gyermeket nevelgetni, terelgetni?

Azon persze nem csodálkozunk, hogy testnevelés tanár lett belőle.

Tegye föl a kezét, akik nem szerette a tesiórákat. Most az tegye föl a kezét, aki ennek ellenére szeretne újból tesiórákat venni, ha Lilla osztaná a feladatokat. Na ugye!

Bence pedig óvodás korától évekig kajakozott, ő is tudja, mi a kitartás. Jól is jön a családi vállalkozásban.

Csodálatos helyszínt választottak esküvőjüknek: a Sziráki Evangélikus Templomban fogadnak örök hűséget, amit majd a Teleki-Degenfeld Kastélyszállóban pompás vacsorával és hatalmas tánccal fogunk megünnepelni.

Nem megyek én sem üres kézzel, már elkészült az egyedi ajándék esküvőre: egy vidám Hubadúr-dal a pár sztorijából.

Lilla, Bence, boldog esküvőt!

Az esküvő ceremóniamestere: Hubadúr
Az esküvő ceremóniamestere: Hubadúr

Ismerd meg az többi esküvő párjait is!
Kattints a linkre és gördíts lejjebb!

 

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + rólatok 1 dal. Szeretettel.

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

 

Hubadur ceremoniamester logo  

 

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás