• LOADING társasjátékos esküvő…

    Niki és Milán Rómában az eljegyzés után 3 perccel

    Az esküvőszimfónia holnapi allegro tétele egy hatalmas társasjáték!

    12 éven át járt egy évfolyamba Niki és Milán. Ügyet sem vetettek egymásra.

    Pedig már akkor is észrevehetően csinos és jóképű volt egyik, illetve másik.

    Valójában tudat alatt értek ők az évek során. Mert hiszen a barátok bulijában a gimi után elindult valami: egy fantasztikus kétszemélyes társasjáték, aminek – ha jól csinálják – mindketten nevetnek a végén.

    Úgy tudom, az elmúlt 10 év alatt soha egy rossz lapot nem húztak, egyikőjüknek sem kellett visszalépni 4 mezőt: veszekedésmentes, boldog kapcsolat az övék.

    Szépen és okosan gazdálkodnak valószínűleg a jósággal, odafigyeléssel, gondoskodással.

    Tele van az életük szép dolgokkal (Beautiful things): szép jogi paragrafusokkal, polgári perekkel, szempillákkal, színes körmökkel.

    Ugyanilyen szép lesz az esküvőjük is, amely Kecskeméten a Városháza felújított nagytermében lesz.

    Egy barátomék 5-6 évvel ezelőtti esküvője jut eszembe erről a teremről, ahol vagy 7 dalt énekeltünk a pár számára az esküvőre összeverbuvált kisebb akusztikus zenekarral. Még CD-t is készítettünk belőle.

    A Barátok templomból kijőve a Kunsági Majorba ugrunk ki, hogy becsülettel megünnepeljük az ifjú pár fogadalmait.
    Egy 80 fős remek társasjátéknak nézünk elébe.

    A közös élményeket tetézve egy Hubadúr-dallal is készülök, amit Nik és Milán sztorijából írtam. Alig várom, hogy átadhassam! Remélem, majd mindenki nevet a végén!

    Számítunk a gimis osztálytársakra nagyon. Akár egy burkolt érettségi találkozónak is mondhatjuk ezt a napot, olyan sokan összejönnek a régi barátok közül.

    Hamarosan találkozunk a két nagyszerű családdal is, akitől annyi mindent kaptak a fiatalok.

    Niki, Milán, boldog esküvőt kívánok! Ne feledjétek, innentől sokkal több dobókockátok, joker-lapotok, kincsetek és szerencsekártyátok lesz.

    Esküvő helyszíne: Kunság Major, Kerekegyháza
    Esküvői fotós: Obornyák József (Pillanatvadász)
    Esküvői DJ: Nagy Tibor


    üdv, Hubadúr
    ceremóniamester és trubadúr

    Post Tagged with
Comments are closed.

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás