• “Mivel lepjem meg a vőlegényem az esküvőn?” #2 (Ajándékdal)

    Viki és Pisti a Várban fogadták a sztorijuk dalát

    Kedves mozgalom indult el, hogy valamit mindenképpen adni akarnak párjuknak az esküvőn, vagy annak okán.

    Nem újkeletű ez. Régen úgy hívták, jegyes ajándék.
    A lány keszkenőt (zsebkendőt) varrt kedvesének, belehímezve a fiú monogramját. Ezt vitte aztán magával mindenhova a vőlegény, az ifjú férj, benne szerelmének érintésével, illatával.
    Vitte magával a gyárba, a háborúba, és mindvégig vele volt kedvese, elfedhetetlenül.

    Valami azt súgja, hogy a keszkenők ideje lejárt.

    Lássuk, mit szoktak, és mit lehet adni párjuknak ajándékba esküvőre.

    Az 1. részt itt tudod elolvasni.

    Edina és Győző élő adásban kapta esküvőre a róluk szóló ajándékdalt

    Ajándékdal a ti sztoritokból – az életre szóló ajándék esküvőre

    Mióta összejöttetek, biztosan számon tartjátok a közös dalokat, amelyek mindkettőtöknek fontosak, emlékezetesek, vagy éppen olyan, mintha pont rólatok írták volna.

    Létezik egy dal, ami kizárólag csak rólatok szól. Amiben sorról sorra magatokra ismertek, amely egy megzenésített pillanatkép.

    Vica és Gábor hallgatják a róluk szóló ajándékdalt, hátul az örömanya örül…

    Ha ezt adod párodnak ajándékba, és az esküvőn lejátszod, akkor egy különleges élményt is adsz nem csak párodnak, hanem az egész vendégseregnek.

    Az ajándékdal elmondhat rólatok olyan dolgokat is, amit nem mindenki tud, bemutathat titeket a jelenlevőknek, a viccesen megfogalmazott tulajdonságaitokon, mint valami karikatúrán jót szórakoztok, a komolyabb részeken elgondolkoztok.

    Eszter és Krisztián a róluk szóló dalt hallgatják a vendégek gyűrűjében (Fotó: Timmer László)

    Nézd meg az alábbi videót: Barbi és Gábor esküvőjén hangzik fel a sztorijukból írt Ajándékdal. Milyen érdekes, hogy még ismeretlenül is megmosolyogtató nézni őket, és mennyi mindent megtudunk róluk.

    A násznép pedig feszülten figyel, hogy le ne maradjon egy sorról sem.

    Közös élmény, közös ismeret, közös percek. Érdemes az esküvőn a nagy rohanást egy kicsit lelassítani, sőt megállítani, hogy újra felidézhessétek a saját történeteket!

    Ha tetszik az ötlet, küldd be a történeteket az Ajándékdal honlapján, és boldogan segítek nektek az esküvőt színesebbé, személyesebbé tenni!
    Onnan is tudom, hogy mennyire jól működik, mivel minden párnak, akinek az esküvőjét ceremóniamesterként levezetem, írok egy dalt és személyesen elő is adom az esküvőn.

    “A mi sztorink dala” esküvői pompában (Fotó: Szabó Balázs)

    A legtöbb párnak az esküvőjére nem tudok eljutni, mert korlátos a hétvégék száma. De nem kell csüggedned! A CD-re felénekelt verzió is nagyon jól tud elsülni és igazi, életre szóló élményt ad minden vendégnek és nektek is. Tegyétek egyedivé az esküvőtöket a ti sztoritok dalával!


    üdv, Huba
    meglepetésdalos ceremóniamester

Comments are closed.

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás