Elegáns helyszínek jegyesfotózáshoz, vagy kreatív esküvői képekhez Budapesten


Kívül-belül elegáns emberekhez, elegáns esküvői ruha és elegáns helyszín dukál.

Azok közül is sokan vágynak az eleganciára, akik a hétköznapokat inkább sportosan, lazábban élik. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy hol lehet magazinok címlapjára illő esküvői képeket készíteni, ha mi magunk nem vagyunk modellek, stúdiók, ügynökségek szerződött partnerei.

Összegyűjtöttem egy kis budapesti fotóhelyszín-listát, amelyet érdemes átbogarászni és biztosan találtok benne olyat, amibe beleszerettek, vagy beindul róla a fantáziátok, új ötlet kerekedik általa.

Azt azért előre tudnotok kell, milyen kondíciókkal, melyik napon, hány órára léphettek be fotózási céllal. Vannak helyek, ahol szíves(ebb)en látnak, valahol csak egy előzetes engedély kell (e-mailon, telefonon, pecsétes papíron), más helyeken elég a fotós belépőt megváltani, megint más helyeken 20-100.000 Ft-ot is elkérnek akár csak pár óráért. Kérdezzetek rá a kizárólagosságra, más látogatókra is, hogy kell-e számolnotok velük. És fontos, hogy mely termekbe léphettek be, vagy szabadon mozoghattok, fotózkodhattok az elegáns térben.

Ha pedig mások is vannak a teremben, lehet, hogy a személyzettől tudsz segítséget kérni, hogy egy kis helyet biztosítsanak nektek egy-két fontosabb kép elkészítéséhez.

Alapból vendégként, a helyet tisztelő látogatóként jelenj meg, és kérdezd meg, hogy mit hogyan lehet. Sokszor az aznapi személyzet – ha tisztelettudóan, kedvesen szólítjuk meg őket – örömmel segítenek, akár még kulisszák mögé is beengednek, vagy fel a tetőre, ami nem mindenkinek adatik meg.

Szállodák, paloták

  • Corinthia Hotel Budapest
  • Aria Hotel Budapest
  • New York-palota / Boscolo
  • Prestige Hotel Budapest
  • Festetics Palota
  • Gresham-palota/Four Season
  • Zara Hotel
  • Hotel Palazzo Zichy
  • Stefánia Palota
  • Kempinski Hotel Corvinus
A Kempinskiben a pezsgőhűtő jégre nézve Szalay Monát hűs csókkal illette a Múzsa, és lám, milyen csodálatos emlék lett belőle az ifjú pár gyűrűivel!

Kastélyok, villák

  • Sacelláry kastély
  • Ádám Villa
  • Nagytétényi Kastélymúzeum

Állami intézmények

  • Kiscelli Múzeum
  • Magyar Mezőgazdasági Múzeum
  • Magyar Állami Operaház
  • Pesti Vigadó
  • Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
  • Művészetek Palotája
  • Iparművészeti múzeum
  • Budapesti Történeti Múzeum
  • Néprajzi Múzeum

Berendezett fotószobák

  • Rooms (ez egy különféle – időszakonként megújuló – stílusokban berendezett stúdió, szerintem tetszeni fog)
  • Gerlóczy rooms de lux

Virág és Gyuri esküvőjén a Kempinskiben és annak tetején
a fényképeket Szalay Mona készítette.

Bízom benne, hogy segítenek ezek az ötletek elindulni!

Boldog készülődést!


üdv, Hubadúr
ceremóniamester és trubadúr

 

“És ha csak nagy bulinak hívom?” Mitől drágább az esküvő?

Biztosan megfigyelted már, ha árajánlatot kérsz, amint kiejted a szádon, hogy e-e-esküvő, rögtön az egekbe szöknek a szolgáltatói árak.

Számtalan helyen visszahallottuk, hogy az esküvő kulcsszóra mintha megduplázódnának az addig ismert, elképzelt árak.

És ha csak egy nagy bulinak hívom, nem esküvőnek, akkor lehet olcsóbb?

Hogyan alakulhatott ki ez?

Vajon tényleg minden ennyire marha drága? Vagy mindenki át akarja vágni, le akarja húzni az ifjú párt?

Természetesen nem jelenti azt, hogy ami drága, az minőségi is lesz, de az tény, hogy ha ezeket a szempontokat figyelembe akarja venni egy esküvői szolgáltató, nem vállalhatja sokkal olcsóbban. Vagy lehet olcsóbban, de akkor a szolgáltató le kell, hogy mondjon a minőségről, igényességről, teljes körű odafigyelésről. Ezt biztosan nem szeretnéd.

Vegyük át tételesen!

menyasszonyi-csokor-zsani-foto-muller-ganyasi-2-balaton
Menyasszonyi csokor, Zsani és a magyar tenger (fotó: Müller-Gányási Dániel)

 

Virág, esküvői dekoráció, menyasszonyi csokor, kitűző

Ha abból indulunk ki, hogy egy óriási, színes, modern csokrot 5-6000 forintból meg tudunk vásárolni édesanyánk 50. születésnapjára, mi kerül a menyasszonyi csokorban a duplájába?

Lássuk, mit bír a születésnapi virágcsokor?

  • akármilyen virágból lehet,
  • akármilyen nehéz lehet,
  • általában szezonális, vagy “általános” virágokból (rózsa mindig van…),
  • nem feltétlenül frissen rendelt/szállított virágból készül,
  • normál nyitvatartási rend,
  • összekötik pikk-pakk,
  • előre el lehet készíteni, vagy megvárható a készítés,
  • átadod aznap – általában zárt helyen,
  • egyszer fogják meg: az átadáskor (+ egy fotó erejéig),
  • azonnal vázába kerül,
  • eltart néhány napig a vázában,
  • visszavagdosva a szárakat még lehet vele játszadozni tovább – az élettartam javára

Mit tud, és mit kell elviselnie a menyasszonyi virágcsokornak?

  • a követelményeknek megfelelően precíz illesztés szükséges,
  • nem ritkán 60-80 szálból készül (gondoltad volna?),
  • nem feltétlenül szezonális, különleges virágok,
  • a virágkötés időigényes (több ráfordított munkaidő),
  • kizárólag friss virágokból készíthető,
  • kizárólag aznap reggel készítik el (korai szombati felkelés)
  • 1 kézzel kényelmesen fogható,
  • nem eshet szét,
  • kilátszódjon mögötte a menyasszony,
  • EGÉSZ nap ki kell bírnia a tűző napot (kikérés, 1. pillantás, párfotózás, szertartások, kis és nagycsoportos fotózások, bevonulás, vacsora…)
  • dekorációhoz, stílushoz passzoljon,
  • speciális kiegészítők (csipke, selyem, strassz, csillám, gyöngy…)
  • állandó jövés-menés, cipelés

Lehet persze most felhozni példákat a marék levendulával, vagy tulipánnal, általánosságban véve a menyasszonyi csokor sokkal több odafigyelést, szakértelmet, tapasztalatot és kiváló minőséget igényel. Ha magasabb árat mond a virágkötő az elképzelt költeményre, az elsősorban ezért lehet, mert ezeket igyekszik garantálni.

menyasszonyi-csokor-huba-ceremoniamester-foto-muller-ganyasi
Amikor a menyasszonyi csokor pihen a ceremóniamester kezében. (fotó: Müller-Gányási Dániel)

Menyasszonyi csokor típusokról még >> itt << olvashatsz.

A virágkötő, vagy esküvői dekoros tudja, hogy a csokor, a virág az esküvődre kell, és nem csak egy buliba. Ismeri az esküvő mozzanatait, és tudja, hogy minek kell megfelelnie a megrendelt virágoknak. Ekkor leszel te is szép, a kitűzők, bokréták, karszalagok viselői, és a feldíszített terem, autó, minden. És mindezek biztonságban.

eskuvoi-elokeszuletek-fodrasz-domjan-endre-foto
Esküvői frizura készül Anitának (fodrász: Paragi Szabina, fotó: Domján Endre)

Esküvői/menyasszonyi frizura, fodrászat, smink

Ha rendszeresen jársz fodrászhoz, nagyon jól tudod, hogy könnyen megy, ha nem kérsz sok “macerát” De a komolyabb frizura is megvan hamar.
Mitől lesz a menyasszonyi frizura sokkal drágább?

Lássuk, mit tud az egyszerű, hétköznapi hajviselet, smink?

  • keveset kell rá várni, vagy várakozni kell,
  • általában hétköznap készül,
  • hamar elkészül,
  • pár napig tart,
  • általában sétálva, ülve viseli az ember (lánya)
  • ha összeborzolja a szél, akkor kis saját kiigazítással lehet tovább menni,
  • ha nem sikerült tökéletesre, kis igazítás után azt mondod, “na, jó lesz így, majd lenő, átteszem…”
  • a hétköznapi, vagy akár ünnepi – mégis egyszerűbb – sminket nem áztatja könny, nem csókolgatják, puszilgatják végig, nem fotózáshoz készül
  • a sminket általában magának is fel tudja “kenni” a hölgy
eskuvoi-frizura-menyasszony-paraga-szabina-fodrasz-foto-domjan-endre
Nna, jó, megmutatom hátulról is: az esküvői frizura Paraga Szabina alkotása (fotó: Domján Endre)

Mit tud, és mit kell elviselnie a menyasszonyi frizurának, esküvői sminknek?

  • szombat reggeli kora felkelés, készenlét,
  • kiszállás a helyszínre,
  • a várható igénybevételekre felkészítve tartósnak kell lennie,
  • precízebb kidolgozást igényel,
  • hosszabb ideig készül el, aprólékos, szöszölős (több ráfordított munkaidő),
  • az esküvői frizura különleges alkotás,
  • mivel még sosem volt így “megcsinálva” a hajad, el kell próbálnod: kell a próbafrizura (érdemes ilyenkor az időt is lemérni!!),
  • egész napos járkálást, hajlongást, pózolást-fotózást, táncolást, ugrálást ki kell bírnia a frizurának,
  • nincs kiigazításra lehetőség,
  • jól szellőzzön a forró napsütésben, a tánc hevében,
  • illeszkedjen az elképzelt esküvői stílushoz, tematikához, dekorációhoz, (pl. ugyanaz a fajta virág/dekorelem, ami a csokorban),
  • el tudja készíteni a koszorúslányok, örömanyák haját is “egy huzamban”,
  • speciális kiegészítők (virágok, gyöngyök, strasszok, fények…),
  • tartós és jól szellőző smink,
  • csókálló, pusziálló, könnyálló, esőálló smink
  • korrekció csakis segítséggel végezhető el (úgy érdemes!)
  • a kiváló smink illeszkedik a kiválasztott esküvői fotós képeinek stílusához. Teljes harmónia valósul meg ezáltal.

A fodrász és sminkes tudja, hogy esküvőn kell gyönyörűen megjelenned és nem csak egy buliban, vagy reprezentatív rendezvényen. Ismeri az esküvő mozzanatait, és tudja, hogy mikor minek kell megfelelnie a frizurádnak, sminknek, mikorra kell elkészíteni, és tudja, hogy mennyi minden múlik rajta, ha késik a munkájával.

DJ-Mono-potmeterek-kozott
DJ Mono, aki aztán tényleg mindenki kérését teljesíti az esküvőn

Esküvői zene, DJ, zenekar

Miben különböznek a “hagyományos” zeneszolgáltatók az esküvői kollégáiktól?

Lássuk, mitől jók, és van “könnyű” dolguk a rajongótáborral rendelkező zenészeknek?

Amikor egy kedvenc zenekarod koncertjére elmész, leginkább olyanok vannak jelen, akik – hozzád hasonlóan – szeretik az előadót, a zeneszámokat, a zenei stílust,  a bulihelyet. (Tudom, akad olyan is, aki csajozni/pasizni/berúgni/balhézni megy oda, ezekkel most nem számolunk, hiszen nem ők képviselik a többséget.)

Tehát előre kiszámítható a hatás, hogy nagy buli lesz, ha egy jó koncertre mentek el, hiszen – leegyszerűsítve – mindenki a zenéért váltotta meg a jegyét.

Ha egy neves DJ-nek a bulijában kötünk ki minden hétvégén, akkor jól láthatjuk, hogy a törzsközönség elviszi a bulit a hátán. Itt is jellemző a közös stílusimádat, legyen az GOA-party, vagy rockandroll-rongyláb teadélután.

Összefoglalva:

  • azonos érdeklődési/rajongói kör,
  • többnyire azonos korosztály,
  • azonos motiváció: önként felvállalt (megvásárolt) szórakozás,
  • azonos zenei igény,
  • 1 stílusból/irányzatból 1000 dal
  • korlátozott időtartam (koncerteknél 2-3 óra, buliknál max. pl. 2:00 óráig)
  • koncerten kötött program, DJ-bulin többnyire a buli jellegére vonatkozó stílusból lehet számot kérni (kiszámítható zeneszámok)
  • általában elkülönített/kiemelt színpadon zenélnek, hangszereik, kellékeik nagyjából védve vannak

Mit tud, és mit kell elviselnie az esküvői DJ-nek, zenekarnak?

  • jó értelemben vett szedett-vedett társaság,
  • a legváltozatosabb korösszetétel (csecsemőtől a nagypapáig – tudom, a csecsemőnek nem kell babazenét pörgetni…),
  • a legváltozatosabb zenei igény (pop, rock, mulatós, jazz, retro, PetőfiRádió …),
  • elvárt, hogy bármilyen stílusú, irányzatú kérést azonnal, de hamar teljesítsenek a táncparketten tombolók javára,
  • tehát széleskörű repertoár: 1000 féle stílusból/irányzatból 3-4 dal (stílusonként/irányzatonként)
  • korlátlan időtartam: délutáni beállás, bekészítés, szórakoztatás akár reggelig
  • szinte a mulatozó vendégek között zenélnek, ezért az alkoholos befolyásoltságtól a zenekar hangszerei, a DJ cuccai könnyen szenvedhetnek milliós károkat.
eskuvoi-fotos-frei-anita-kiskoros
Frei Anita esküvői fotós akcióban. Vállára erősített keresztpántos hevederen két súlyos professzionális fényképezőgéppel a legváratlanabb helyzetekben is megörökíti a pillanatot. Én mobillal készítettem sebtiben a werk fotót.

Esküvői fotós, fotográfus, videós, cinematográfus

Á, fotózni, videózni mindenki tud!

Van ájfonod? Na ugye, milyen klassz képeket lehet vele csinálni? Sőt 4k-ban a videó is egész klassz.

Lássuk, mit örökítenek meg a remek kamerás ismerősök, barátok, rokonok?

  • elég régóta kameráznak,
  • egészen klassz képeket is tudnak csinálni – jól bejáratott helyeken, látási viszonyokban,
  • van, aki kiváló természetfotós,
  • jó szemük van,
  • általában nem professzionálisak (nem ebből élnek), tehát a felszerelésre nem költenek, nem fejlesztenek folyamatosan,
  • más sürgő-forgó szolgáltatók munkáját, a vendégek természetrajzát nem feltétlenül ismerik (el! – húha.)
  • ha bedöglik a cucc, lemerül az aksi, lehet,  hogy vége az aznapi kamerázásnak,
  • csak pl. a szertartások fotózását vállalja,
  • lehet, hogy szeretne veled tartani a buliban, vagy még inkább a koszorúslánnyal
meglepetesdal-viki-viki-eskovo-kiskoros-huba-ceremoniamester
Meglepetésdal Viki és Viktor sztorijából az esküvőn. (Huba meglepetésdalos ceremóniamester, fotó: Frei Anita)

Mit tud az esküvői fotográfus, cinematográfus?

  • professzionális, folyamatosan fejlesztett, karban tartott felszerelése van,
  • tartalék felszereléssel rendelkezik,
  • önmagát is folyamatosan képzi (kurzusok, workshopok, szakmai fórumok…),
  • tetszőleges fényviszonyokban képes megörökíteni a pillanatokat,
  • kialakított stílusa van,
  • az esküvőn helyismerettel rendelkezik, otthonosan mozog,
  • ismeri a szokásokat, hagyományokat, programot, szereplőket, eseményeket, lehetőségeket,
  • egyházi, polgári szertartások “etikettjét”, menetrendjét ismeri,
  • kiváló az emberismerete,
  • kommunikatív,
  • nem bulizni, hanem dolgozni megy az esküvődre,
  • egész napos strapabírás, cók-mók-cipelés, rendelkezésre állás – megfelelő kondíció
  • rutinosan képes együttműködni más szolgáltatókkal – az általad megrendelt – közös siker érdekében,
  • akár aznapi fotók kiválogatása, vetítés,
  • szerződést köt, garanciát vállal, nem tűnik el a képekkel, az elvárható minőségben kidolgozza a képeket
  • tud csomagajánlatot adni (jegyes fotózás, esküvői fotó, Fine Art album, slide show, e-session, aznapi vetítés, videóklip, kisfilm, esküvői film stb.)

Az esküvői fotósról >> itt << írok bővebben: Vajon 100% esküvői fotós, akinek a képébe beleszerettél c.

eskuvoi-torta-vagas-huba-ceremoniamester-foto-vig-laszlo
Esküvői torta pillangókkal Zsuzsi és Gergő esküvőjén. Háttérben a Huba, a CM (fotó: Víg László)

Esküvői torta

Ez nagy kedvencem. Édesszájú vagyok, nem vitás. De röviden végignyálazom a témát (bocs!).

Lássuk, milyen a “hagyományos” torta?

  • Finom. Ez alap.
  • Szép. Ez is.
  • Édes. Szülinapra, évfordulóra kiváló!
  • Bármilyen formájú. Ma már bármit kérhetünk gyerekünknek, barátunknak, szülőknek…
  • Az esetek nagy többségében egy részes.
  • Bármilyen kiegészítővel fel lehet szerelni: marcipán figura, gyertya, számgyertya, tűzijáték…
  • 1 dobozba belefér, könnyű szállítani
  • Könnyű tárolni: hűtőben, vagy a kamrában elfér az ünnepig.
  • Könnyű feltálalni, szeletelni

Mit tud, és mit kell elviselnie az esküvői tortának?

  • Finom. Ez alap.
  • Szép. Ez is.
  • Édes. Állj! Nem lehet túlságosan geil, mert egész nap csak traktálva van a vendégsereg finomabbnál finomabb étkekkel, sütikkel, nem bírja megenni, ha tolakodóan édes a torta.
  • Általában több részes. Inkább emeletes. Tehát az alsó réteget masszívabban kell megépíteni, hogy a következőket el- és kibírja. Ez ugye máris több matéria.
  • Összeállítása éppen ezért nagyobb macera (több ráfordított munkaidő),
  • Speciális díszek tömkelege: nászpár (ezt is el kell, hogy bírja a tetején!), tűzijáték (ennek se kéne leborulnia!), virágfüzér (nem javaslom. majd egy másik posztban elmesélem, hogy miért), szalagok (ezt se javaslom!)
  • Méretéből adódóan a szállítása bonyolult. Általában a cukrászat vállalja, hogy kiszállítja. Szerintem az a biztos! Bízd rájuk! Egy gonddal kevesebb.
  • Méretéből adódóan nem fér be a hűtőbe egyszerűen. (a helyszínnél rá is kell kérdezni, hogyan képzelték ezt el!)
huba-ceremoniamester-bogi-toto-tisza-hotel-eskuvo-szeged
Esküvőhelyszín, esküvőszínhely megválasztása legyen az első!

Esküvői menü, étterem, esküvőhelyszín

Jobbnál-jobb éttermeket bejártatok már ti is, de mit jelent a helyszíneken a bűvös esküvő-szorzó? Különösen itt látszik a legjobban, ha elvégezzük a számítást, hiszen az étel-ital jelenti az esküvői kiadások mintegy felét. Ezért nem is mindegy, hány embert és kiket hívsz meg, inkább ezen gondolkodnék el…

Itt már csak az esküvői kritériumokat írom le, hogy még mindenképpen elolvasd ezt is.

  • Az esküvőn EGYIDEJŰ felszolgálás zajlik. Tehát a konyhát úgy kell felkészíteni, hogy 100-250 ember egyszerre kaphasson azonos hőmérsékletű, azonos minőségű és mennyiségű adagot az ünnepi menüből.
  • Az egyidejű felszolgálás nagyobb eszközparkot igényel (tányér, pohár, tálaló edények, evőeszközök, főzőedények…),
  • Az egyidejű felszolgálás nagyon kiszolgáló létszámot igényel (szakácsok, pincérek, bárpultosok…),
  • Nagy és ételfajtaként elkülönített hűtőszekrények, hűtő helyiségekre van szükség,
  • Feszített munkaterhelés,
  • Engedély a nagy bulik megtartására, de legalábbis ne jöjjön ki a rendőrség, mert ezen a héten is feljelent valaki a hangos zene miatt,
  • Egész napos rendelkezésre állás (előző napi, vagy kora reggeli teremrendezés, dekorálás, étel előkészítés, főzés, tálalás, felszolgálás, ceremónia biztosítása, technika biztosítása, portaszolgálat, szállás biztosítása, “leszerelés”, másnap reggeli zárás)
  • Exkluzivitás – tehát nincs más (szálló, fogyasztó) vendég felé kiszolgálás
  • Próba menü
  • Sok helyen be lehet külön vinni a finom házi pálinkát, saját bort. Ne gondoljuk, hogy az a helyszínnek nem hiányzik a bevételéből! Nyilván valahogyan beépítette az árába, hogy megvedd tőle az “alkohol-jogot”.
ceremoniamester-eskuvore-street-gabor-huba-taps-kicsi
Ceremóniamester esküvőre. A kép nem csak illusztráció. Önmagában még nem ajánlat! Viszont a CM-kiválasztás elkezdődött! Taps. (Street Gábor Huba meglepetésdalos ceremóniamester, fotó: Püsök Renáta)

Ceremóniamester árak

Erről már írtam korábban egy cikket. Olvasd el kérlek >> itt <<: Ceremóniamester árak, és ami sosem derül ki belőlük c.

Örömömre szolgál, hogy K. Katalin az esküvő kellős közepén azt találta mondani nekem:

“Huba, te aztán megéred a pénzedet!”

A menyasszonyi ruha, kiegészítők, számos dekorációs elemek költségeit nem elemzem, ez alapján könnyen elképzelhető az árképzés.

Remélem, segítettem!

Ha hasznosnak találod barátod számára, küldd el neki a cikket nyugodtan!

Ha ceremóniamester keresel, akkor előbb nézz szét az oldalamon, aztán találkozzunk!

udvHubaüdv, Street Gábor Huba
meglepetésdalos ceremóniamesterkattints-ide-huba

Kovács Ferenc Olasz esküvői fotós – INTERJÚ

interju-eskuvoi-fotos-Kovacs-Ferenc-Olasz-k
Kovács Ferenc Olasz – bohóckodás a menyasszonnyal


Kovács Ferenc Olasz-szal, esküvői fotóssal egy váci esküvőn keveredtem össze, az esküvőt megelőző kreatív fotózáson. Én a vőlegényt hoztam el, ő pedig már óramű-pontosan várt a zenepavilonnál. Amikor rácsörögtem, merre jár, így fogadott markáns mély hangon: – Tessék, Olasz!

Miért ajánlom Neked Olaszt? 

Mert rettentő jó fej, nyitott és ötletteli. Nem a beállított helyzetekre vonatkozó ötletekre gondolok (ő se!), hanem inkább a nézőpontokra, önmaga beállítására. Hegyi kirándulóként bármikor felszökken bárhová egy jó fotó érdekében.

Könnyen beépül a társaságba, ami egy jó fotósnak amúgy elemi érdeke is, hogy aztán kamerájától ne idegenkedjenek a párok, vendégek.

Rendkívül rugalmas, és szemfüles. Látom rajta, ahogyan rárepül a pillanatokra, és mások számára észrevétlenül megörökíti azokat.

Persze, miután az interjút elolvastad, nézd meg a képeit! Árad róla a természetesség, a harmónia, a szerelem.

Köszönöm a közös munkát és az alábbi interjút! 

A végén természetesen szó lesz a ceremóniamester feladatáról is.

üdv, Huba
a meglepetésdalos ceremóniamester (MDCM)

eskuvoi-tanc-az-asztalon-olaszphoto

Milyen régóta jársz esküvőkre szolgáltatóként, mi indított el?

Esküvőfotózással 2009 óta foglalkozom, akkor szinte egy egész szezont másodfotósként csináltam végig, majd 2010-ben jött el a bátorságom, hogy egyedül bevállaljam életem első esküvőjét. Fotózni mindig is szerettem. 2008-2009-ben több esküvőn is részt vettem vendégként, és kíváncsian figyeltem a fotósokat, meg persze „kattintgattam” is. Nagyon megtetszett az esküvők hangulata, a kreatív fotózások és innentől kezdve tudatosan kezdtem el építeni az „OLASZPHOTO”-t. Persze az is közre játszott, hogy mindig is jobban vonzott a vállalkozói lét, mint a munkavállalói.

Mi határozza meg a munkádat, mik a fő irányelveid?

Természetesség, őszinteség, fotózsurnaliszta megközelítés. A kreatív fotózás alatt is jobb szeretek háttérben lenni és inkább a pillanatokat megörökíteni, mint a beállított pózokat. Szerintem nincs jó helyszín, kellék, póz. Az érzelmektől élnek a képek! Nem szeretek javasolni, inkább annak vagyok a híve, hogy hagyom, hogy a pár feloldódjon és igyekszem elkapni az egymásra hangolódásuk legjobb pillanatait… Szeretek beszélgetni és közösen ötletelni, kitalálni, hogy mi is illik leginkább az adott párhoz.

Legfontosabb számomra, hogy a fotózás oldott és jó hangulatban teljen. Így a párok önmagukat tudják adni.

A visszajelzések alapján a természetességet, a változatos munkámat, a letisztult utómunkát és a kreativitást látják nálam.
Leginkább olyan párokkal dolgozom, akik a beállított feszengések helyett a megörökített érzelmeket szeretnék viszont látni a képeiken.

eskuvoi-TTD-olaszphoto

Mely esküvőkre emlékezel a legszívesebben?

Nem tudnék konkrét esküvőket kiemelni. Elsőre két dolog jut eszembe: néhány kreatív és Trash The Dress fotózás (TTD), illetve volt pár olyan hangulatú esküvői buli, amit sosem fogok elfelejteni. A TTD fotózásokat azért szeretem, mert nagyon különlegesek, többnyire teljesen szabad kezet kapok, teljesen el lehet rugaszkodni a „megszokott” hangulattól. Két ilyen sorozatom van, mindkettő végén úgy mentem haza, hogy nem bírtam kivárni, hogy nekiessek az utómunkának. És alig vártam, hogy publikálhassam őket. A másik, ami nagyon emlékezetes, az a buli, tánc, mulatás. Volt pár olyan asztalon táncolós egész násznéppel mulatós, őrjöngős esküvő, hogy, legszívesebben leengedtem volna a gépet és csak néztem volna a bulit, mert borsózott a hátam és azt mondtam, hogy ilyen nincs…. 🙂

Olasz
Ez ám a jófejség, amikor fotót kap ajándékba egy esküvői fotós a Megbízójától, az ifjú pártól: “Pécsről hazafelé tettünk egy kis kitérőt, hogy szerény tudásunk szerint megörökítsünk egy számunkra kedves képet.. neked! Emlékül a 15.05.15-ös pártól!” (és persze árulkodó jel Feri személyéről)

Mit javasolsz a jegyespároknak, ha esküvői fotóst keresnek, pl. hogyan döntsenek?

Több fotós munkáját nézzék végig! Ha valakit kiválasztottak, annak alaposan nézzék át a teljes portfólióját – ne csak a kreatív képeket, fontos hogy teljes esküvői anyagokat -, és ha beleszerettek az adott fotós munkájába, akkor kérjenek egy személyes találkozót. Ha az illető személye is bejön, akkor ne a 30-50 ezer forinttal olcsóbb fotóst válasszák. Nem mindegy ugyanis, hogy az elkövetkező 50 évben milyen képek fognak majd visszaköszönni az album lapjairól. Egyébként is az a pároktól szerzett tapasztalatom, hogy az esküvő végére annyi dologra elmegy az a +30-50 ezer forint, hogy bánták volna, ha pont a fotókon spóroltak volna…

eskuvoi-foto-a termeszetben-ttd-olaszphoto

Hogyan látod, van-e szükség ceremóniamesterre/vőfélyre és miért?

Abszolút van szükség ceremóniamesterre! Egy esküvő folyamán ezer és ezer apró dolog van, amit talán a szervezés során nem is gondolnának a párok! Egy jó ceremóniamester pillanatok alatt megoldja az adott kérdést, hiszen jártas az ilyen jellegű feladatok megoldásában. Nem beszélve a násznép mozgatásáról…

A pár nem azért van ott, hogy bejelentsék a vacsorát, a nyitótáncot, stb. Ha úgy döntenek, hogy maguk intézik az ilyen feladatokat, sokkal feszültebbek, gondterheltebbek az esküvő alatt, ami a fotók szempontjából sem a legjobb…

Egy nagyhangú rokon sem a legmegfelelőbb választás, mert lehet, hogy este 10 után már nem lesz kedve szerepelni, és az is lehet, hogy egyébként is csak illendőségből vállalta a felkérést.

Szóval az én meglátásom az, hogy a rokonok, barátok inkább mulassanak egy esküvőn, és a párok is lazítsanak. Pont eleget szaladgáltak az esküvő előtt, jól fog nekik esni, ha valaki leveszi a vállukról a terhet. Egy jó ceremóniamester nem csak a vendégekkel foglalkozik, hanem a szolgáltatókkal is folyamatosan tartja a kapcsolatot. Sosem unatkozik, több vonalon tartja a frontot.

Kovacs-Ferenc-Olasz-in-action-eskuvoi-gyuru-huba-ceremoniamester
Kovács Ferenc “Olasz” in action – gyűrűfotózás gitárral. Lentebb nézd meg a varázslatos eredményt!

Hogyan segíti a Te munkádat egy jó ceremóniamester?

Pl. megjegyzi a nevemet, és nem pedig „fotós”-nak szólít végig. 🙂 Szerencsére ritka az ilyen „kolléga”.

Komolyra fordítva a szót, időben tájékoztat a soron következő történésekről, programpontokról, így mindenre fel tudok készülni. Egyformán fontosnak tartja minden szolgáltató munkáját és figyel is rájuk. Hisz mindenkinek az a célja, hogy minden a legjobban sikerüljön, jó hangulat legyen, így készülhetnek jó képek.

eskuvoi-gyuru-olasz-foto-huba-ceremoniamester-gitar
Edina és Győző esküvői gyűrűi a meglepetésdalos ceremóniamester gitárján (Olaszphoto)

Te is hozzájárultál a munkám sikeréhez, Huba: Pl. amikor kölcsönadtad a gitárod a gyűrűs képhez! 🙂

Végig minden a legnagyobb rendben zajlott, köszönhetően a kiváló munkádnak és a személyednek. Nagyon jó volt a hangulat a „szolgáltatók” között, ami nagy részben Neked volt köszönhető. Illetve amikor kezdett volna leülni a hangulat, mindig kitaláltál valami érdekeset, folyamatosan ügyesen mozgattad a násznépet, úgy hogy az nem volt tolakodó.

huba-ceremoniamester-berkenye-meglepetesdal-edina-gyozo-olaszphoto
Edina és Győző sztorijából írt meglepetésdal élő előadásban. Valami azt súgja, betalált rendesen… (Berkenye, Szent Anna Fogadó, Huba ceremóniamester, Olaszphoto)

Nagyon-nagyon kevés ceremóniamesternél láttam csak ilyen alázatot az ifjú pár és az esküvői szakma felé. Mindenképp kiemelném a kiegyensúlyozottságodat, kedvességedet és a profizmusodat. A meglepetésdal pedig nagyon különleges és jó ötlet, és szerintem Magyarországon egyedülálló is! Csak így tovább!

Nagyon örülök, hogy volt szerencsénk együtt dolgozni. Remélem, minél hamarabb újra sort keríthetünk rá! 😉 Megtiszteltetés volt az interjú! Köszönöm!

Kovács Ferenc Olasz
esküvői fotós

Ismerd meg további kedvenc szolgáltatóimat, akiket jó szívvel ajánlok. Nem csak azért, mert jó velük együtt dolgozni, hanem leginkább azért, mert tudom, hogy mindenképpen 100%-osan hozzájárulnak az esküvőd minőségéhez, remek emlékeihez.

Esküvői fotó-fotós témában még itt olvashatsz.

gomb-vezesdKattints ide, ha szétnéztél már, és szeretnéd, ha ceremóniamesterként nektek is segítsek!

udvHubaüdv, Street GÁbor Huba
meglepetésdalos ceremóniamester

.

ceremoniaemester-huba-berkenye-kerekparon-jegyes-fotozas-olaszphoto
Ceremóniamester kerékpáron elhagyja a szertartás helyszínét, indulhat a rövid párfotózás (Berkenye, Olaszphoto)

 

Meztelenül a jegyes fotó készítésekor?


Mitől lesz egy jegyes fotó emlékezetes?

Különös jegyesfotó (Kovács Árpád - Csók)
A jegyes fotózáson nem feltétlenül kell meztelenül érezned magad.

Első sorban megörökít benneteket civilben, még mielőtt magatokra öltenétek a menyasszonyi ruhát és az öltönyt, meg az éjfél utáni laza buliruhát.

Megörökíti azokat a boldog pillanatokat, amikor még nem gyötört meg az esküvőszervezés minden apró pillanata, buktatója.

Megörökíti azokat a felszabadult pillanatokat, amikor éppen nem az esküvő részleteivel foglalkoztok, hanem csak vagytok, lélegeztek, egymást csodáljátok, kizökkentek a világból, a mókuskerékből.

Mit ad vissza a kiváló jegyes fotó?

Megmutatja azt a szépséget, és érzéseket, ami miatt összejöttetek, és ott van bennetek minden percben. Igen, még akkor is, amikor nem egyeztek meg a szalvéta színén, vagy valamelyikőtöket éppen egyáltalán nem érdekli a szalvéta színe.

Érdemes ilyen képeket készíteni.

Csak tűzzétek ki a napját, egyeztessetek a fotóssal (esküvői fotózással egybekötve kérjétek csomagban!), aztán hajrá!

Ha nem akarsz mereven beállított képeket, máris javasolok egyet.

Horváth Tamást a Hungarian Wedding Award 2013, az esküvői szolgáltatók Oscar-díjára jelölték, és képein csodálatos hangulatok, őszinte pillanatok jelennek meg.

Nézd meg a blogját, el fogsz ámulni, és rimánkodni fogsz, hogy legyen éppen akkor szabad időpontja, amikor Nektek.

Esküvői fotó-fotós témában még itt olvashatsz.

gomb-hasznos-gondolatokKattints ide, ha szétnéztél már, és ceremóniamesterként szívesen látnál!

üdv, Street GÁbor Huba
meglepetésdalos ceremóniamester

.

Robert Caba mint esküvői fotós?


RobertCapaKiallitas2013november2Azt hiszem, esküvői fotósnak sem lenne utolsó Robert Capa, ha ma élne. Hihetetlen, hova beférkőzött a kiváló kapcsolataival.

Úgy vélem, ő egy elegáns balettozó volt, aki néha (mit néha! folyton és a legjobbkor) kattintgatta a gépét. . .

Minden esküvői fotós tanulhat tőle!

Ha nehezen olvasható a gépelt röplap, akkor inkább ideírom:

Sziasztok!

A Robert Capa kiállításról írok
egy Optima írógéppel. Ha meghívót
nyomtattok, bátran használjatok kedvesebb,
és mindenképpen olvasható betűtípust!
Sok sikert az előkészületekben!
Ha segítség kell, a www.daloseskuvo.hu
oldalon kérd az Esküvőszervezési Kottát!

a Gyűrű legyen Veletek!
Huba
ceremóniamester

A Nemzeti Múzeumban volt egy régi írógép is.
Lehetett rajta pötyögtetni. Izgalmas zongora.

Gondoltam, hagyok nektek egy kis üzenetet, hadd segítsek vele. Itt a közvetlen link, ami a képes üzenetben olvasható:
Esküvőszervezési KOTTA – a regisztráció ingyenes!

Javaslatok és ötletek tárháza.

Használd egészséggel!

Ha ilyen osonó és történetmesélős fotográfust keresel az esküvőre, máris ajánlok Neked 2-t:

1) www.baranyiviola.hu

2) www.pillanatrablas.hu

Esküvői fotó-fotós témában még itt olvashatsz.

gomb-hasznos-gondolatokKattints ide, ha szétnéztél már, és ceremóniamesterként szívesen látnál!

üdv, Street GÁbor Huba
meglepetésdalos ceremóniamester

.

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás