Ramona és Olivér esküvője Esztergomban

A Hubadúr-esküvőszimfónia következő allegro tétele a fitnesz-teremben íródott.

Ramona mindig is sportos lány volt, a világ össze sportját kipróbálta tán, de az összes edzésformát biztosan. Nincs az a változat, amit ne akarna elsők között megismerni, és akár saját magán, hozzá járó vendégein kipróbálni.

Történt egyik napon, Olivér lépett be óvatlanul az edzőterembe. Az edzőnő szeme azonnal felcsillant, és szerintem még lelkesebben, még alaposabban izzasztotta meg az aznapi társaságot – “lássuk, mit bír a srác” alapon. Olivér – kosarazó lévén – helyt állt, és bekerült a csapatba is, akik hamarosan együtt mentek síelni, innentől pedig, mint a lavina… Semmi kétség, egymásba szerettek.

Az van, hogy – ceremóniamesterként is – felnézek rájuk. Nagyon is. Amíg egyikőjük a semmiből húzott fel egy népszerű fitneszklubot, addig a másik szakácsból Chef-fé tanulta fel magát. Példaértékű a kitartásuk és elhivatottságuk.

Bizton állíthatom, hogy sem gasztronómiai, sem mozgáskultúra téren nem fogunk hiányt szenvedni a látványában is pazar esküvőn.

Meglepetésekben nem lesz hiány, én is készülök legalább eggyel: a pár közös életéből, sztorijából készült Hubadúr-dal lesz az ajándék esküvőre.

A fogadalmakat egymásnak az Esztergomi Református Egyházközség templomában mondják el, ami után Szent Adalbert Központban becsülettel megünnepeljük őket.

Ramona, Olivér, Boldog esküvőt!

Esküvőszervező: Marady-Kisdéry Boglárka,
B’ Event&Wedding Esküvő- és Rendezvényszervezés

Esküvői zenekar: Black Velvet zenekar

Szertartásvezető: Simai Mariann

Az esküvő ceremóniamestere: Hubadúr
Az esküvő ceremóniamestere: Hubadúr

Ismerd meg az többi esküvő párjait is!
Kattints a linkre és gördíts lejjebb!

 

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + rólatok 1 dal. Szeretettel.

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

 

Hubadur ceremoniamester logo  

 

 

 

LOADING hamupipőkés (tematikus) esküvő

Loading-eskuvo-hamupipoke-tematikus ceremoniamester-huba

Az esküvőszimfónia következő Allegro tétele igazán mesébe illik.


Szaszu nekem több mint 1 éve mondta, hogy hercegnőset, Hamupipőkéset, mesés esküvőt szeretne. Laci amúgy is olyan, mint egy igazi herceg.

Sas szeme van (vagy mázlija??), hiszen egyik nap kifigyelt egy klassz lányt az ismerőse FB-oldalán, és tessék, nem fogod elhinni, kivel találkozott másnap este a szórakozóhelyen.

Tiszta mese, nem?

Két külön társaság, és általuk jó rég óta már egy szuper banda.

A tematikus esküvő szertartását Simai Mariannavezeti a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ impozáns termében.

Onnan kis séta az Experidance Ház-ba, ahol az Etalon Party Service lát minket vendégül.

A Mészáros Máté László (a Szombat Esti Láz TV-műsorból is ismert) versenytáncos koreografálta nyitótáncot utoljára ma délután a helyszínen elpróbálják, sokat készültek rá és nagyon lelkesen.

És hosszú idő után újra együtt a Sungroove Zenekar-ral. Örülök a találkozásnak!
A mesés esküvőtől nem alszunk el, mert kiváló a zenekar, úgyhogy senkinek nem lesz kifogása tánc ellen, hihihi!

Mesés emlékek készülnek Balázs Szabó Photography és a Studio Frames remek csapata által.

Szaszu és Laci sztorijának meglepetésdala már elkészült, alig várom, hogy gitárkísérettel átadhassam, sőt CD-re felénekelve is.

Boldog esküvőt!

Az esküvő ceremóniamestere: Hubadúr
Az esküvő ceremóniamestere: Hubadúr

Ismerd meg az többi esküvő párjait is!
Kattints a linkre és gördíts lejjebb!

 

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + rólatok 1 dal. Szeretettel.

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

 

Hubadur ceremoniamester logo  

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás