Ceremóniamester lépésről-lépésre | Hubadúr Ceremóniamester

Ceremóniamester lépésről-lépésre

A ceremóniamester munkájáról sok féle elképzelés él. Pontosan senki sem tudja, mit csinál. Most lépésről-lépésre leírom mindazt, amit legutóbb megléptem.

Ceremóniamester az esküvő előtt

Több alkalommal beszéltünk, találkoztunk, vadul emileztünk, cseteltünk, hogy átbeszéljük az elképzeléseket, esküvő menetét, a forgatókönyvet. A ceremóniamester számára ez az egyik legizgalmasabb időszak, amikor ötletelünk, ismerkedünk, formálunk.

Az előző esküvő után elvittem az öltönyömet a tisztítóba.

Megtisztítottam, lezsíroztam a cipőmet és eltettem pihenni.

Beküldte a pár a kérdéseimre a válaszokat, megismertem a sztorijukat. Jókat nevettem rajta, mert vidáman és őszintén írtak magukról.

Kimentem sétálni, megírtam a dalszöveget.

Meghangszereltem a dalt, majd stúdiómban elkészítettem a zenei alapot.

Felénekeltem a versszakokat és a többszólamú vokált.

A dal hangsávjait egymáshoz illesztettem, az egészet jó párszor újra hallgattam és kiszöszöltem.

Telefonon egyeztettem a kamerásokkal, DJ-vel, mire van szükségük, nekem mire van szükségem, hogyan tudunk együttműködni.

*

Összeállítottam a forgatókönyv-tervezetet, amit elküldtem a párnak a hiányzó infók kitöltésére.

Elhoztam az öltönyömet a tisztítóból.

A visszaküldött a forgatókönyv-változatot véglegesítettem, és kiküldtem szolgáltatóknak az órák egyeztetése végett. Érdekes módon még mindig nem minden ceremóniamester tájékoztatja előre az esküvőn vele együtt dolgozó kollégákat a várható eseményekről.

A Hubadúr-dalt CD-re írtam, majd Aranylemezbe szereltem, és egy „sétáló” CD-t is készítettem, hogy ne kelljen feltörni a díszkeretet, ha meg szeretnék hallgatni a róluk szóló Hubadúr-dalt.

Kinyomtattam a forgatókönyvet akkora méretben, hogy elférjen a zsebemben.

A dalt, a zenei alapot, a végleges forgatókönyvet feltöltöttem a mobilomra, hogy ott is egy helyen meglegyen.

Előkészítettem a párral legyeztetett öltönyt, csokornyakkendőt, kivasaltam az inget és váltóinget. Igen, nálunk a ceremóniamester vasal.

Feltöltöttem az akkumulátorokat a mikrofonhoz.

Leellenőriztem a technikai csomagomat: vezeték nélküli mikrofon, adapter, mikrofon állvány, gitár, pengető, rövid és hosszú kábel, csatlakozó átalakítók bármi eshetőségre, hosszabbításra.

Leellenőriztem a túlélő csomagomat: papírzsebkendő, nedves törlő, fájdalomcsillapító, ragtapasz, olló, szigetelő szalag, biztosító tű, túlélő keksz, szőlőcukor…

Bepakoltam az autóba az Aranylemezt, gitárt, technikai csomagot, túlélő csomagot, öltönyt, cipőt, váltóöltönyt, váltóinget, váltóruhát, pipere cuccot.

Ceremóniamester az esküvő napján

Lefürödtem, belőttem a sérót, szakállt.

Megreggeliztem.

Átnéztem az Útinform honlapján az útvonalat, és meghoztam a döntést, hogy melyik dugó-gyanús szakaszokat hogyan kerülöm el.

Elbúcsúztam a 3 gyerkőcünktől és a feleségemtől, akik jó utat és sok szerencsét kívántak kórusban az ölelések mellett.

Magammal vittem egy szendvicset, gyömölcsöt és egy nagy palack vizet és elindultam.

Útba kanyarintottam az autómosót, hogy tiszta és frissen teletankolt járgánnyal vágjak neki a hosszú útnak.

Út közben Csernus dokit hallgattam – jót tesz a személyiségfejlődésnek, fontosnak tartottam éppen.

A 3 órás út alatt csak egyszer álltam meg.

Felhívtam a páros mindkét tagját, hogy megtudjam, élnek-e még, hogyan vannak. Megörültek, hogy már a közelben vagyok. Jóval korábban indultam, hogy a Balatonra tartó nyaraló forgalmat megelőzzem és elkerüljem.

Az esküvőhelyszínhez közeli modern vadászházban kaptam szállást, az 1-es számú ajtón Huba felirat fogadott. Végig ezt a kedvességet tapasztaltam a készülődés során. Kézzel írt levelek, benne szívhez szóló sorok, viaszpecsét a visszaküldött szerződésen, kedves és örömteli üzenetek.

Letusoltam, átöltöztem és átgurultam az esküvő helyszínére, az erdő közepére.

Egy kedves kis felszentelt kápolna és egy telepített rendezvénysátor várta az ünnepséget a vadásztársaság épülete melletti hatalmas tisztáson. Lesz itt kilométer bőven!

Leparkoltam a már a sátornál álló DJ kisbusza mellé. Pacsiztam a DJ-vel, az örömapával, a cateringesekkel, majd előkerült a vőlegény. Mondta is, hogy itt mindent ők szerveztek, most már pontosan érti, mit tudott volna nekik segíteni egy esküvőszervező.

*

Kedves Huba!
Köszönjük szépen a precizitásodat, a mérhetetlen nyugalmadat és a türelmedet is. Te tartottad igazán kézben az egész estét.
Imádjuk a Hubadúr-dalt, azóta is minden résztvevő ezt keresi rajtunk 😃
Nagyon szépen köszönjük!!
A munkádban további sok sikert kívánunk!

Puszi: Enikő & Ákos

A sátortól cca. 40 m-re állt a vadásztársaság háza, amit a közbenső kerítés miatt 100 m-es sétával lehetett megközelíteni, innen 60 m-re a köves út, ahol a vendégek egy része ad hoc megjelent, A sátor másik oldalán pedig 90 m-re állt a kápolna, ami előtt rendezték el a székeket a szertartáshoz. Onnan szintén 90 m-re állt egy kis sátor, ahová a vendégváró frissítőket, jókívánságcetliket, tollakat helyezték el az asztalokon. Itt vártuk alapból a vendégeket.

Bementem beköszönni a menyasszonynak, akit éppen sminkeltek. Nagy volt az öröm. Meg is kérdezte: ­Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni, Huba? – Nekem ez a dolgom, hogy nyugodt legyek. – feleltem.

Átbeszéltük a forgatókönyvet, átvettük a kellékeket, mit hol találok.

Kimentem, egyeztettem a catering főszakácsával a vacsora kezdés időpontjáról, menetéről, rugalmassági lehetőségeiről. Arra az esetre akartam magunkat felkészíteni, ha esetleg valami okból csúszás állna be. Megbeszéltük, mikor lehet véglegesíteni az előételt (tehát mikor teszik rá az utolsó pillanatban a pástétomot), mi legyen nekik a jelzés. A chef megköszönte, hogy erre is időt szakítottam, külön átbeszéltem vele és számukra is megfelelő javaslattal hozakodtam elő.

Bejártam a teljes terepet. Elvittük a 2 nagy gyertyát a szertartás helyszínére, amit az ifjú pár a számukra fontos, ám elhunyt édesapa és nagypapa emlékére fognak meggyújtani rögtön a szertartás kezdetén. Gondoskodtunk gyufáról is.

A DJ már behangosította a sátrat és a kápolna előtti helyet is. Vérprofi hangzás. Most a fényeket szerelik. Egy Ákos koncert se szégyenkezne ezzel a technikával.

Visszamentem a sátorhoz.

A vőlegénnyel egyeztetve a kápolnával szemközti kis sátor alatt a nagy asztalt közelebb vittük a szertartás helyéhez. Hogy elkerüljük a gratulációnál a puszikat és kézfogásokat, pezsgőt „nyomunk” mindenkinek a kezébe. Kijelöltem az asztal helyét, ami immáron elég közelre is került, de annyira távol is, hogy a bevonuláskor az összképet ne zavarja, a fotósok gond nélkül meg tudják majd örökíteni.

Közben megérkeztek a kamerások. Visszamentem a nagy házhoz, ahol már a fára aggatott menyasszonyi ruhát fotózták és köszöntöttem őket. Átbeszéltük, hogyan rendezhetnénk majd a csoportképet, hogyan alakulnak a fényviszonyok. Szerencsénkre a szertartás idejére pont jótékony árnyékba borul a kápolna előtt kikövezett és székekkel berendezett placc.

A házban kivettem a hűtőből a karszalagokat és a kitűzőket és a csokrok mellé rendeztem a bejárat közelében.

Megtöltöttük a papírtörcséreket virágszirommal, odakészítettem a bubifújókat melléjük, és a kis kosár rizst is. Ezt is a bejárat közelébe rendeztem jó logisztikus módjára.

A nagy sátorban a DJ-t megkértem, indítsa el nekem a zenei alapot, ráhalandzsáztam valami imprót, hogy megérezzem az összhatást. Hhhú, valami lenyűgöző volt a hangzás! Mikrofon beállás megtörtént.

Megbeszéltük a vacsora előtti bevonulás részleteit is.

Azután bementem a nagy házba, kibogozni a héliummal töltött lufikat, egy helyiségbe rendeztem őket, hogy amikor a gratuláció zajlik majd, könnyen fel tudjam őket nyalábolni. A menyasszony előbb szerette volna a lufiengedést, de ismerve a vendégek azonnali gratuláció iránt vágyát és a tömegmozgatási optimalizációs függvényt, meggyőztem arról, hogy érdemesebb változtatni a sorrrenden. Kedvesen elfogadta.

Eljött a 17:00 óra, megérkeztek az első vendégek. Jeleztem nekik, hogy a kápolnán túli részen parkoljanak.

A VIP vendégeket az örömapa ebben a nagy házban fogadta egy kis itókával. A nyilvános mosdó is ezen épület mellett állt, a túlsó oldalon. A lassan szállingózó vendégsereg totálisan szétszabdalódott a nagy térben – árnyékot, mosdót, ismerőst, itókát keresve.

Elsétáltam a kis sátorhoz, hogy biztassam az ott ácsorgó vendégeket, vegyenek bátran a hideg frissítőből és írjanak a cetlikre jókívánságokat. Megkértem a felszolgáló fiút, hogy míg nem vagyok ott, ő is biztassa az odatérő embereket.

Visszamentem a nagy házhoz, és a befutó családtagokra a karszalagot illetve a kitűzőt felszereltem.

A kint várakozó, ácsorgó vendégeket eligazítottam a kis sátor irányába, meséltem nekik a cetlikről is. A menyasszony elképzelése az volt, hogy a lufival mindenki a saját kívánságát engedje fel, tehát kívánhat önmagának is, a párnak, vagy akárkinek is valamit. Lehetőleg jót.

A nagy házban újra becsekkoltam és jeleztem, hogy nem sok idő van már hátra, akinek nincs már dolga, jöjjön le az emeletről, jöjjön ki a helyszínre.

Felkaptam a szirmokat, bubikat, rizst és elvittem a szertartás közelébe helyezett nagy asztalhoz.

Váltottam pár szót a közben megérkezett atyával és egyeztettük a bevonulás jelzését, valamint a kivonulás menetét. Ő kikíséri a párt a boldogságkapuig, ott megállnak, lesz egy fotó, ő visszajön.

A sátorban az elkészült dekorációt és terítéket örökítették meg a kamerások, hangulatképeket rögzítettek. Elmondtam nekik is a bevonulást és kivonulást.

A nagy házban ismét kértem a vendégeket, hogy hagyják el a terepet. Sőt már a vőlegényt is rávettem, hogy a saját rokonaira hasson.

A ház előtt botorkáló vendégeknek is jeleztem, hogy hamarosan kezdődik a szertartás, merre menjenek, amikor az örömapa megszólal mögülem, hogy gyertek csak be! Ez nyilvánvalóan egy dilemma a ceremóniamester munkájában: hogyan és mennyire hasson a gyorsításra akkor, amikor az utolsó pillanatban beeső VIP vendégeknek is meg szeretnék adni azt a szeretetet, figyelmet, gondoskodást, amit az eddigieknek. Az atya tulajdonképpen ráér, már nem siet, hiszen velünk marad a vacsorára. A menyasszonynak és édesapjának fontos ez az előre eltervezett gesztus. Akkor én elengedem, és csak óvatosan jelzem, hogy idő van, és tudom, hogy ők a lehetőségeikhez mérten, a processt lefuttatva úgyis jönnek majd.

Összefoglaltam a párnak is a kivonulást, hogy a boldogságkapuig jönnek ki, ottmaradnak, én addig kiosztom a szórnivalókat és a járda mellé rendezem az embereket, utána sétálhatnak a folyosón végig mindenki örömére. Jeleztem nekik, hogy a csokrokat ne keressék, ott nyomom majd a kezükbe.

A kis sátorhoz kivittem a menyasszonyi csokrot, a koszorús lány csokrát és a dobócsokrot, letörölgettem a szárainak végét, ne csöpögjön belőle a víz.

A szertartás helyszínén feltöltettem minden sort, minden székre ültettem valakit, ne legyen hézagos, hiszen úgy látszódna, mintha valaki nem jött volna el. A távolabb lehorgonyzott vendégeket közelebb invitáltam és elosztottam őket, hogy jobbra is, balra is álljanak a székek mögötti kövezeten. Elrendeztük a tanúkat is.

Tájékoztattam a vendégeket a mobilhasználatról (szerencsére térerő sem volt!), a bevonulásról, kivonulásról, megkértem őket a fotózás mellőzésére.

A felszolgálót még megkértem, hogy a kis sátortól a nagy asztalhoz hozza el a palackgyűjtő nagy kosarat, hogy a szertartás után a vendégek oda tudják kidobni az üres palackokat és ne kelljen nekik cipelni, vagy külön sétálni velük sokat.

Visszamentem a köves úthoz, ahová befutott az autóval a pár. Beállt a járda elejére a vőlegény az édesanyjával, leellenőriztem, hogy megérkezett és jól van a menyasszony is. Kezébe nyomtam a csokrot, a koszorús lánynak is adtam egyet.

Jeleztem a papnak messziről, hogy indulhatunk. Nézett felém a kántor és a segítője is. Vártam, hogy a megbeszéltek szerint indul a zene és akkor indulhat a vőlegény. Megértve a jeleimet, már a DJ is odament a 10 m-re lévő hangosító pult mögül és odahajolva jelezte nekik, hogy indulhat a zene. Mivel nem indult, hát akkor elindítottam a vőlegényt, hátha arra elkezdenek zenélni. Így is történt.

A megfelelő pillanatban indítottam a soron következőt.

A szertartás elkezdődött. Vittem a napon álló felszolgálóknak a kis sátorból egy kis hűs vizet, jól esett nekik. Ilyenkor adódik a ceremóniamesternek egy kis pihenés, lazulás: csak figyelni és élvezni kellett az egyházi szertartást. Igazán szépen beszélt az atya. Körbejártam a helyszínt, hogy mindenhol jól és tisztán érthető-e minden szó. Ezt nyilván előttem a DJ is megtette, éppen ezért minden remekül hallatszott.

Zizzent a telefonom a zsebben, hogy elértem a 10.000 lépést a mai napon.

A késve indult szertartás 25 perc helyett 50 percesre sikeredett. A kivonulást követően elrendeztem a vendégeket, gyors tréninget adtam a szirom-rizs-bubifújás rejtelmeiről. Nagyon jól sikerült, ami leginkább a társaság fegyelmezettségének és egyben lazaságának köszönhető.

Jeleztem, hogy még mindig van lehetőség kívánságot írni, pláne, hogy azt a kisasztalt korábban idehoztam közelebb.

*

A koccintós gratuláció alatt összegyűjtöttem a lufikat a nagy házban és a szűk ajtón kicsalogattam őket. Majdnem lebegtem a tisztás felett a cca. 100 lufival. Tenyerem izzadt a 37 ºC-os melegben, izgultam, nehogy kicsusszanjanak a kezemből.

A gratuláción túl lévő embereknek kiosztottam a lufit, végül mindenkinek jutott, egyeseknek kettő is. Aki írt kívánságot, az felköthette a cetlit a madzagra. Elrendeztem a csoportképet, készítettünk pár fotót, majd irányításomra elengedtük.

Kihívtam középre azokat a hölgyeket, lányokat, akik még nem házasodtak meg, ismertettem a csokordobás “játékszabályait” és eldobtuk a csokrot. Egy kislány kapta el, készült a hölgyekkel közös kép, majd invitáltam a vendégeket a kiscsoportos képekre. Meghallottam, hogy a kislány azt mondta anyukájának, hogy ő nem szeretné megtartani a csokrot. Gyorsan visszavettem a szót és megkértem a hölgyeket, maradjanak még a helyükön, a kislány ki fog választani valakit, akinek továbbadja. Újszerű helyzet alakult ki, imádtuk, még izgalmasabb volt, mingt az eredeti. Megörült a csokornak az a hölgy, akinek már a szertartáson kinézte a csiga alakú gyűrűjét a kislány.

A párral egyenként, családonként lehetett fotózni, ezt listából olvasva vezettem és szépen lassan megtudtam mindenkinek a nevét, egyesekét meg is jegyeztem.

Amikor végeztünk, „elmagyaráztam”, melyik irányból vegyük be a sátrat, hogyan foglalhatjuk el a helyünket. Így érvényesül a welcome-tábla, ültetési rend és fotókiállítás, amit nagy gonddal készít(tet)ett a pár.

Mivel a klíma kellemesen cirógatott bennünket a kápolna árnyékában, ezért az elindulás nehézkesen ment sokak számára. Sikerült őket a vacsora mielőbbi kezdésének hírével hatékonyan motiválni.

Ceremóniamester a szertartás után

Amíg a felszolgálók a pohárköszöntő italokat szervírozták, a fotósok megörökítették az IGEN-eket a fényfeliratnál és a fák tövében. Elkészültek azok a kicsoportos képek is, amik elmaradtak pl. babaetetés, -altatás miatt.

A bevonuláshoz felkértem pár srácot, hogy jelzésemre pattintsák ki a konfettiágyúkat, legyen csinnadratta, ha megérkezik a pár. A DJ-vel egyeztettük, hogy 28 másodpercem van a zene indulása után a konferálásra. Megindítóan látványos volt, ahogyan a sok aranypötty szállt és hullott a felszabadult párra.

Helyüket elfoglalva kifaggattam, mit innának most szívesen. Elmentem az italpulthoz és kikértem számukra az italokat.

Ezután köszöntöttem a párt, a vendégeket, kiemeltem azokat, akik rengeteget segítettek, hozzájárultak a nagy nap sikeréhez. Felvezettem a vőlegény óriási, 2 mondatos pohárköszöntőjét, volt is nagy üdvrivalgás az ő tiszteletére.

Amikor mindenki megkapta az előételét, körbejártam, hogy valóban így van-e. Naná!

Itt a ceremóniamester ismét pihenget és töltekezik. Lehetőség van több szót váltani a kollégákkal, ismerkedni, tudakolózni, más esküvőkön hogy megy, milyen ceremóniamestereket ismernek, kit miért tartanak jónak (más szóval: bechmarking).

A 2. és 3. fogás közötti szünetet kihasználva beindul egy spontán ajándékozás. Kissé esetlennek és kényelmetlennek tartom, amikor a főasztal és örömszülők mögé befurakodnak a vendégek, és ott állnak sorba. Észlelve, hogy más is rákapott az ajándékozásra, felpattantam, odavittem az asztalra az erre a célra készített dobozt és jeleztem a párnak, hogy jöjjenek ki az asztal elé, sokkal kényelmesebb lesz mindenkinek. A sorban álló vendégek is örömmel fogadták.

A vacsora után jött az én produkcióm, ami nyilván nem a ceremóniamester feladata, de már védjegyemmé vált. Imádom ezt a részét is, mert végtelenül színes, izgalmas játék összerakni egy dalt a pár leírásából. Kíváncsian álltak bennünket körbe, volt, aki a szalvétára leírta a szöveget és lobogtatta, kissé lelőve az eddig titokban tartott poént. Sebaj, istenien szólt a zene, az én hangom, mintha az Arénában énekeltem volna. A vendégek pedig velem együtt harsogták a refrént. Minden soron felnevettek, egymásra néztek. Hatalmas élmény volt.

A tapsvihar közepette adtam át az Aranylemezt, ami majd otthonukat is fogja díszíteni és örökre emlékeztetni őket erre a pillanatra. Nekem is jó érzés, hogy valami maradandót alkothattam, hiszen a ceremóniamester munkája elillan.

Felvezettem a nyitótáncot, majd beindult a buli. A DJ úgy keverte a számokat, hogy ha nem volt szükséges, meg se várta a számok végét, akár a közepén rákevert másikat, de úgy, hogy öröm volt hallgatni. Alkotás volt, ergonómikus kirándulás számok, ízlések, korszakok között. Ámultam, bámultam, amikor meghallottam az újabb szám effektjeit, hogy mennyire kiválóan passzintja hozzá. Az ő munkája is egy bravúros puzzle. Néha vittem neki és a fénytechnikusnak vizet.

Ez az az idő, amikor a ceremóniamester picit leteheti magát ikonba. Nem rá van szükség. A zenéé, táncé, szórakozásé a főszerep. Ilyenkor szoktam kérni egy Latte-t és feleségemmel a telefon túlvégén fogyasztom el, elmesélve az eddigi történéseket. Szeretek beszámolni a párról, családjairól, élményekről, sikerekről. Neki is sokat köszönhetek, hogy ha ez jól sikerül, sőt hogy ezzel: más családok boldogságával is foglalkozhatok. Térerő híján ez a beszélgetés elmaradt. A pár cimboráinak vidám társaságában szürcsölöm el a tűzforró Latte-t.

Beindult a szelfiautomata, ami előtt nagyszülőktől cimborákig mindenki szívesen bohóckodott a kiegészítők bűvöletében.

Kis pihenő és kitérő után a torta előkészítésének jártam utána, mennyi idő összerakni, milyen kocsink van, hogyan szeretnék tálalni. Elmondtam az én javaslataimat, amitől egy kicsit jobb lehet az összkép. Szívesen fogadták és a fotós is örült neki.

A több órás parti alatt kellőképpen kifáradtak az emberek, a végén ismét körbeálltunk és behoztuk a tortát. A tortavágást felkonferálva és kommentálva rengeteget nevettünk. Megköszöntük a catering, a DJ munkáját, hatalmas taps ünnepelte őket.

A menyasszony – a tervtől eltérve – most szeretett volna átöltözni. Sosem lep meg, hiszen egész nap a nehéz és szokatlan ruhában járni-kelni bizony – a dédelgetett álom ellenére is – komoly kihívás. Előbb-utóbb lekívánkozik a friss aráról. Ha másért nem, a meleg miatt mindenképpen… 😉

Mire elmajszoltuk a tortát és a sütispultot is kifosztottuk, elkészült a pár, én pedig felkészítettem a vendégeket a menyecsketánchoz. Ott álltunk, amikor a második nagy bevonulás dobta fel a kedélyeket és azonnal álltunk át az „adakozáshoz”.

A buli hajnali 4-ig tartott, ameddig a DJ jósolta a templomi szertartás után a vendégekre nézve.

Mi is dobtuk egy-két bolond szelfit természetesen.

A távozó vendégek búcsúsütiket kaptak, amelyet először egyenként szedett ki az egyik felszolgáló hölgy a hűtőkocsiból. A következő körben már elkísértem, és megbeszéltem vele, hogy készítsünk ki többet (4-5-öt) ki a távozás folyosóját szegélyező asztalra, ezzel megkönnyítjük az ifjú pár munkáját is.

A sok hálával, öleléssel kísért búcsúzkodáskor 2 doboz sütit is kaptam, amit boldogan fogyasztottak el a gyerkőcök, amikor hazaértem.

Legvégül pedig mindenkitől személyesen búcsúzkodtam el, a szolgáltatóknak pedig megköszöntem az együttműködést, a támogatást.

Ceremóniamester az esküvő után

Jólesően tértem a szállásomra, ahol azonnal lefürödtem jó forró szappanos vízzel, ahogyan ezt Cilike néni és Győrfi Pál megtanította.

Megnéztem még a mobilon a lépésszámlálót: szombat 16.773 lépés, hajnalban 3.455 lépés, összesen tehát: 20.228 lépés. Talán ez idáig a rekord az elmúlt 18 évben. Igaz, az első 10 évben nem mértem.

Reggel boldogan indultam haza és alig vártam, hogy személyesen beszámolhassak a családomnak.

Hazafelé Almási Kittit hallgattam. Jól esett az is a lelkemnek.

Huba
ceremóniamester

*–os képek: Borcsaphoto
cinematográfia: Love Fern Weddings
Buli: Ecler Wedding DJ – Ecler Wedding & Event CREW
Catering: Neo Étterem
Virág: La Perla
Torta: Nano Műhelye

Ceremóniamester: Hubadúr

Wedding staff

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás