Esküvő – segítség, megkérték a kezem!

EsküvőEsküvő várható a közeljövőben? Gratulálok! Kimondtad az első IGEN-t. Az esküvőd szervezéséhez adok néhány induló ötletet.

1. Esküvő – a felnövés lépcsőfoka

Az esküvő egy szuper-mega-giga-csúcsrendezvény a család és a baráti társaság életében. Csúcsérzelmek, csúcsteljesítmény, csúcsköltségvetés, csúcsra járatott idegek, és csúcs-élmények.

Mivel ti mindenkor a szüleitek gyermekei vagytok és lesztek, ezért ők igyekeznek a maguk módján segíteni és egyben megóvni benneteket. Ebből adódhatnak félreértések, súrlódások.

Vajon értik-e a szülők a mai esküvői világot, amibe ti belecsöppentek, és még csak ti is most tanuljátok? A világ és közben az esküvő szervezése is gyökeresen, nagyságrendekben megváltozott az ő esküvőjük óta.

Ezt sajnos nekik is meg kell érteniük.

Ahogyan azt is, hogy a kislányuk, kisfiuk immár másnak szenteli a figyelmét, a szívéből látszólag többet ad másnak. Ez a szülőnek egy újdonság, furcsa és ismeretlen érzés. A félrecsúszott mondatokat mindig e szokatlan helyzetek okozzák.

Ezt pedig nektek kell megértenetek.

Nekik bízniuk kell a ti vágyaitokban, megérzéseitekben, el kell fogadniuk, hogy ez már nem az ő esküvőjük, akár jelentős, vagy csekély összeggel járulnak hozzá az esküvő megvalósításához.

Azt ne feledd azonban, hogy idáig ők neveltek fel, tehát sok munkájuk, energiájuk van abban, hogy  te boldogulhass. Mindig kérhetsz tőlük segítséget, élj vele!

Ha elképzeléseidnek, vágyaidnak érvényt akarsz szerezni, ahhoz pedig neked kell felnőnöd. Csak akkor lesz harmonikus az esküvő szervezése, ha felnőttként viseled minden kihívását, és sikerül egyeztetned pároddal, családjaitokkal.

Nektek is meg kell tanulni elengedni, ahogyan a szüleiteknek.

Engedjétek el mindazt, amire már nem jut idő, ami már nem fér bele (a térbe, a menübe, a programba, a létszámba, a költségekbe…)

2. Esküvő – egyedül, vagy szervezővel

Ha kis esküvőt tervezel, azt gondolom, egyedül is megbirkózhatsz a feladattal. Az interneten a legtöbb esküvői szolgáltató elérhető, tengernyi ötlet csippantható.

Mikor fogadj esküvőszervezőt?

  • ha nagy létszámú esküvőt tervezel (150-200+)
  • ha nem szeretnél utánajárogatni, hanem csak 1 emberrel tárgyalni (persze az egyes szolgáltatókat érdemes személyesen is megismerni!!)
  • ha külföldön éltek, és onnan túlságosan nehézkesnek bizonyul számodra a szervezés, helyszínkeresés
  • ha speciális igényű esküvőt álmodtál meg (tematikus, több napos, zöldmezős kitelepülős/felépítős stb.)

Vigyázat! Esküvőszervező ingyen nem létezik, valakinek valamikor mindenképpen fizetnie kell a munkájáért. Olvasd el ezt a cikket is: Esküvőszervező árak – jutalékos, ingyen, fix áras. Tisztázzuk!

Esküvő – hogyan láss neki?

Először is tudj meg minél többet az esküvőről, milyen szokások léteznek, milyen nagyságrenddel kell számolnod.

Válaszd ki gondolatban, mit szeretnél, milyen esküvői szolgáltatásokra lesz szükséged.

Ehhez az alábbi cikkeket javaslom neked:

Kriszti és Boti esküvői képét Bella Ferenc készítette

 

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

 

 

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás