“Korhatár nélküli ceremóniamester vagy – értő figyelemmel”

“Még most is alig tudjuk elhinni, hogy nemcsak álom volt a mi esküvőnk!

Hihetetlen érzések kavarognak még mindig bennünk, melengeti a mai napig a szívünket az, hogy a vendégsereg (akik tényleg a mi családunk, legkedvesebb barátaink, kollégáink) és még maguk a szolgáltatók (Te, Ciliék, Deme Trió, sőt még a vendéglő dolgozói) is jól éreztétek magatokat. Nem is tudjuk meghálálni a sok kedvességet, türelmet, mosolyt, profizmust mindenkinek a maga szakmájában vagy azon túl (Cili pl. prímán tűzi fel a menyasszonyi ruhát is:-)). Most is ugyan így Titeket választanánk.

Már az első megbeszélésen értő figyelemmel szántad ránk a délutánodat, estédet. Nagyon jól éreztük magunkat, megnyerő a közvetlenséged, a kreativitásod igazából úgy jöttünk el Ádámmal, hogy mindketten éreztük, hogy kimondanánk az igent, de természetesen demokrácia van kis családunkban, és kellett a pár perces kupaktanács hozzá.

Számodra úgy hiszem ez inkább hivatás, mint szakma, egyszerűen: jól áll Neked ez a munka.

Már nagyon vártuk ezt a napot, nem izgultunk, hanem izgatottak voltunk.

Fantasztikusan éreztük magunkat, egy örök emlék marad számunkra. Egyetlen baja volt, hogy nagyon gyorsan elrepült az idő..

Minden vendég nagyszerűen érezte magát, fiatalok, idősek egyaránt! Volt olyan barátunk is aki nem szereti az esküvőket, de az este folyamán többször emlegette, hogy ez egy nagyon jó esküvő volt.

Nélküled kaotikus lett volna, veled pedig sokkal gördülékenyebb, szervezettebb lett. Univerzális voltál: ha kellett hangosítottál, irányítottál, levelet dobtál, barátként szóltál hozzánk, mintha régóta ismernél minket.

Mindenkire odafigyeltél (nem akármilyennel, hanem ÉRTŐ FIGYELEMmel), bárki fordult hozzád kéréssel készségesen segítettél neki.

Korhatár nélküli ceremóniamester vagy: a nagyinak ugyanúgy tetszett munkád, mint a fiatalabb korosztálynak. Rengeteg személyes dolgot vittél bele: a meglepetésdal, a ránk szabott kvízkérdések, a vendégkörök megszólítása (a Bolyaisok nem vőlegény barátok voltak,hanem Bolyaisok, ami sokkal jobb volt). Minden aprónak tűnő, de számunka mégis oly fontos momentumot kiemeltél (a család sütötte a sütit, a menyasszonytánc kendőjének története).

Nagyszerűen éreztük magunkat és ebben nagyon nagy szereped volt a sok tanáccsal, ötlettel, megnyugtató szavakkal.

Mindenképpen ajánlani fogunk, ha esküvő lesz a környezetünkben. Hogy miért? Mert nélküled nem sikerülhetett volna ilyen jól! Azoknak a pároknak, barátoknak ajánlunk majd, akik jó esküvőt szeretnének és tenni is akarnak érte.

Mindenért nagyon hálásak vagyunk, tényleg nem tudnánk mindent teljes körű részletességgel felsorolni, ami jól esett a szívünknek és sokat jelentett. Színt vittél a napunkba!

Szóval nem igazán tudunk visszatérni a szürke, dolgos hétköznapokba…
És terjesztjük azt, hogy igenis, ha valaki meghozza a döntést, a papír mellett egy életre szóló emléket, köteléket, sok-sok örömkönnyet kap az esküvőtől.

Ha bármiben tudunk Neked segíteni a jövőben, kérlek gondolj ránk. Mi is így fogunk tenni.

Minden jót Neked és a családodnak, őszintén remélem, hogy még lesz alkalmunk találkozni🙃”

Eszter és Ádám

Drága Eszter és Ádám!

2016-os esküvőszezonomat veletek zártam. Minden jó, ha vége jó! Az eddigi esküvők is különlegesek voltak, de ezzel a zárással hibátlan lett a sorozat!

Rengeteg apróságot szívvel-lélekkel előkészítettetek, aminek egytől-egyig mindenki örült. Isteni volt az őszi tökös dekoráció!

Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettelek titeket, családjaitokat, barátaitokat. Egy igazán bulizós, felszabadultan ünneplős társaság.

Sugárzik az irántatok érzett szeretet, tisztelet, elismerés, megbecsülés.

Az a helyzet, hogy nagyszerű szolgáltatókat is hívtatok el, vontatok be, és
számomra megtiszteltetés, hogy velük dolgozhattam a ti érdeketekben.
Végtelenül figyelmes és alázatos volt a fotós pár, a vendéglő egész személyzete és a zenekar is.
Hihetetlen érzés volt figyelmüket élvezni, együttműködő hozzáállásukra támaszkodni!
Köszönöm a lehetőséget!

Akutyafáját, véletlenül otthagytam hajnalban a köszönetajándékot, a névre szóló mézecskémet! Bocs.

Esküvőhelyszín: Mary Néni Vendéglője – más néven Vértes Vendéglő

Esküvői fotó: Végh Cecília és Kuti István (fotozlak.hu)

Esküvői zenekar: Deme Trió

 

Aztán még egy levelet kaptam:

“Szia Huba,

még most is alig tudjuk elhinni, hogy nemcsak álom volt a mi esküvőnk.
Hihetetlen érzések kavarognak még mindig bennünk, melengeti a mai napig a szívünket az, hogy a vendégsereg (akik tényleg a mi családunk, legkedvesebb barátaink, kollégáink) és még maguk a szolgáltatók (Te, Ciliék, Deme Trió, sőt még a vendéglő dolgozói) is jól éreztétek magatokat.
Nem is tudjuk meghálálni a sok kedvességet, türelmet, mosolyt, profizmust mindenkinek a maga szakmájában vagy azon túl (Cili pl. prímán tűzi fel a menyasszonyi ruhát is:-)). Most is ugyan így Titeket választanánk.
Szóval nem igazán tudunk visszatérni a szürke, dolgos hétköznapokba.. És terjesztjük azt, hogy igenis, ha valaki meghozza a döntést, a papír mellett egy életre szóló emléket, köteléket, sok-sok örömkönnyet kap az esküvőtől.
Minden jót Neked és a családodnak, őszintén remélem, hogy még lesz alkalmunk találkozni!
E&Á”

Boldog készülődést!  Üdv, Hubadúr ceremóniamester

Ceremóniamester + 1 dal rólatok
Ceremóniamester + 1 dal rólatok

Ha ceremóniamestert keresel, kattints ide!

Hubadur ceremoniamester logo  

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás