A KFT e l r o n t o t t a a leghíresebb dalát! Lett volna pedig esélye javítani.

afrika-paprika-eskuvoA KFT e l r o n t o t t a az idei jubileumot!
30 év ide, vagy oda, lett volna esélye javítani.

Történt ugyanis, hogy a – tévesen – Afrika c. számot a szombati esküvőn végre, egyszer s mindenkorra helyesen énekelte a vendégsereg.

Tudni kell, hogy a vőlegény a Kiskunság egyik legszívélyesebb paprikatermesztője. Ha ízletes paprikát nyammogsz a fogaid között, és kiderül, hogy Kiskőrösről származik, jó eséllyel ugyanannak a termesztőnek szorgos hozzáállását, gondosságát méltatjuk.

De hogy az esküvőtől messzire ne jussunk:
a dalt így énekeltük, skandáltuk, tombolva óbégattuk a kiváló Zsomboys zenekar kíséretében, hogyaszondjahogy:

A lányokat majd a fóliába csábítom
egy négercsókért mindenem odaadom
utólag úgyis az egészet letagadom
S ha kérditek idehaza
“na milyen volt paprika” – hahaha!

és persze a refrének végén:

bambusznád, majomkenyérfa,
O-Ó-Ó PAP-RI-KA!

Persze már előtte az ifjú pár számára komponált és helyben előadott meglepetésdalomban is szerepelt ez a poén. A zenekar a buliban pedig vette a lapot és menet közben váltott – mindannyiunk meglepetésére és örömére.

Köszönöm mindenkinek az aktív részvételt és a baráti, tomboló hangulatot!

üdv, Huba
a meglepetésdalos ceremóniamester (mdCM) és trubadúr

 

Pannonhalmán szól a dalom: ez a nászajándék

pannonhalmaLegutoljára valamikor általános iskolás koromban voltam Pannonhalmán. Emlékszem, lenyűgözött a létrás könyvtár, a régi könyvek, a glóbusz… Azóta tavasszal jártam a budapesti Levéltárban, ahol egészen közelről is megnézhettem hasonló óriási vastag, míves betűkkel telerótt könyveket, jegyzékeket, sőt: Mária Terézia szignóját is.

Pár hete pedig az utolsó szlovákiai hivatalos utam végén zötyögtem haza az M1-esen, és varázsolt el a különös dombzaton, azaz halmon az apátság éjszakai ragyogása.

Augusztus 3-án Pannonhalmán lesz egy esküvő. Onnan tudom, hogy a jegyespár barátai meglepetésre szövetkeztek, és összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat, hogyan jöttek össze, milyenek is igazán.

Aztán elküldték nekem, és csak olvasgattam a leírást, annyiszor, hogy szinte ismerősnek éreztem már őket, mire kezdtek előbujkálni verssorok, dallamok.

Addig-addig bicikliztem, gitároztam, amíg össze nem állt az egész.

Viszik a dalomat: nászajándék lesz belőle.

Öröm volt rájuk gondolni, nekik énekelni.

Öröm volt azt is látni, mennyi klassz barátjuk van, mennyire szeretik és tisztelik őket. Ez a leírásukból tökéletesen kiderül.

Biztosra veszem, hogy remek dalos esküvőnek és házasságnak néznek elébe.

Én mindenesetre ezt kívánom nekik!

Ti mikor jártatok Pannonhalmán? Mikor mentek?

A honlap további használatához a (lakodalmi) sütik használatát el kell fogadni. További információ

A (lakodalmi) süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás